Három csapást mérnek a bürokráciára is

Három részletben mintegy 2000 milliárd forinttal igyekszik csökkenteni a kormány a vállalkozások és saját maga terheit – közölte egy háttérbeszélgetésen Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. Az első csomag már elkészült, a többihez a várják az ötleteket.

2009-ben a Magyarország vállalta, hogy a vállalkozásokat sújtó, évi 2800 milliárd forintnak, vagyis a GDP nagyjából 10,5 százalékának megfelelő adminisztrációs terheket 25 százalékkal csökkentik 2011 végére. Ebből a Bajnai-kormány 5,1-5,2 százalékpontnyit teljesített, a többi a jelenlegi kormányra vár – kezdte tájékoztatóját az államtitkár.

A 10,5 százalék kiugróan magas adat, ezzel éllovasok vagyunk az EU-ban – mondta, a normális szintet a GDP 2,5 százalékában megjelölve. A kormány a Széll-Kálmán terv alprogramjaként indította el a bürokráciaellenes harcát, amely - Cséfalvay megfogalmazásában - három csapást mér a gazdasági növekedést megnehezítő jelenségre.

Az első, a vállalkozásokat 105 milliárdos költségtől mentesítő csomagot múlt szerdán hirdették meg, ebben az adózási egyszerűsítések mellett a foglalkoztatást könnyebbé tevő lépéseket vett bele a kormány, amely a kamarákkal és a vállalkozókat tömörítő civilszervezetekkel egyeztetett ugyan, a munkavállalói oldal véleményére azonban nem volt kíváncsi.

Cséfalvay elsiklott az egyoldalú egyeztetést firtató kérdésünk mellett, mint mondta, széleskörű konzultációkat folytattak és folytatnak majd a jövőben is. Mindenkinek jó a csomag, a szaldó pozitív – szögezte le arra a kérdésre, hogy csomagok összeállításánál mekkora összeget spórol meg magán az állam. Mint mondta, ő tudja, de nem kívánja nyilvánosságra hozni a számokat, mert azt a sajtó és a szakértők saját szempontjaiknak megfelelően interpretálnák.

Arra sem volt hajlandó válaszolni, hogy a munkaadói jogok tervezett megcsonkítására milyen konkrét elképzeléseik vannak, például hogy a 30 napos fizetett szabadságot 20-ra vagy 25 napra fogják-e leszállítani. A Munka törvénykönyvét módosító javaslataik júliusra készülnek el – zárta rövidre ezt a témát.

Lapunk az iránt is érdeklődött, milyen háttérszámítások támasztják alá azt, hogy az egyes tevékenységekhez és munkakörökhöz most előírt képzettségi követelmények minimalizálása – értsd: leszállítása -, miként teremt egy csapásra százezer új munkahelyet.

Erre az államtitkár egy erősen karikírozott példát hozott fel: egy híradástechnikai üzlet eladójával szemben szerinte nem lehet szempont, hogy atomtudós legyen, amikor csak ceruzaelemet kell tudni eladnia. Bízzuk a boltvezetőre, hogy milyen tudású, képzettségű emberekkel akar dolgozni – érvelt az államtitkár. Úgy vélte, a sokszor emlegetett kifehérítésből származhatnak új munkahelyek, pontosabban a rejtett gazdaságban meglévő régiek legalizálása történik meg.

Visszatérve az első csapáshoz: ennek összeállítása a vállalkozók megkérdezésével készült, s régóta szorgalmazott adminisztrációs terhek megszüntetésével jár 2012 január elsejétől. Az egyik leglényegesebb elem, hogy a kötelező könyvvizsgálatok a jövő évtől 200 millió forintos értékhatárhoz kötik, ez a jelenlegi duplája. Ez 17 ezer céget érint kedvezően, majd a 2014-től további hétezer vállalkozás mentesül a könyvvizsgálati kötelezettség alól, mert akkor 300 millióra emelkedik a limit.

A rugalmas foglalkoztatás felé halad a világ, Cséfalvay szerint ezt segíti elő a bejelentési kötelezettség egyszerűsítése, a pótlékolási rendszernek az való élethez igazítása, ezeknek az extra juttatásoknak a minimalizálása vagy megszüntetése. A munkaidőnyilvántartás vezetésének a gyakorlati eltörlése is napirenden szerepel. A lepapírozásoknak ezzel vége is lesz – jelentette ki az stratégiai államtitkár.

A 400 milliárdos nagyságrendű második csomag augusztusig készül el, ez tágabb egyeztetési köröket is érint, itt már nem csak az általános bürokráciacsökkentő intézkedésekről lesz szó, hanem például a speciális, túlburjánzott szabályok leépítése is ide tartozik. Példaként Cséfalvay a vendéglátást sújtó szabályozási káoszt említette. Az azt firtató újságírói kérdésre nem válaszolt, hogy a 400 milliárd forintos csapás tartalmazza-e a legtöbbet kritizált elemet, vagyis a haza közbeszerzések átláthatóvá tételét.

A harmadik körhöz az ötleteket már a nyilvánosságtól várják, jóllehet papíron ez lenne a legnagyobb, ezermilliárd forint feletti falat. Annyit tudni, hogy a bonyolult adminisztrációs rendelkezések újratermelődését megakadályozó jogszabályokat is ekkor, tehát jövőre szövegezik meg és fogadtatják el a parlamenttel.

Végezetül az államtitkár annak a reményének adott hangot, hogy a bürokráciacsökkentés a kiszámíthatóságra, a kifehérítésre és a gazdasági növekedésre is jótékony hatással lesz, s a megtakarított összeget új beruházásra, munkahelyteremtésre fordíthatják a vállalkozások. Vagyis mindenki jól jár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.