Büntetett a GVH: hat évig vizsgálták a képcsőgyártókat

Képcsőgyártókat bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hatóság hatévnyi vizsgálódás után 303 millió forint büntetést szabott ki.

A GVH közleménye szerint a szakhatóság munkatársai megállapították, hogy a Samsung SDI (a Samsung SDI Co. Ltd. a SAMSUNG SDI Germany GmbH-val és a SAMSUNG SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt.-vel egyetemlegesen), az LG Philips Displays Holding B.V., valamint a Technicolor SA jogsértést követtek el, amikor a színestelevízió-képcsövek árát közvetlenül és közvetetten rögzítették, a vevőket és piacokat felosztották, a kapacitásokat korlátozták, valamint az árakra, termelésre, értékesítésre vonatkozó nem nyilvános stratégiai információkat megosztották.

Az eljárást 2008-ban engedékenységi kérelem nyomán indította a GVH a hagyományos színes televíziókban és a számítógépes monitorokban használt képcsövek gyártói közötti, 1997. január 1. és 2004. április 30. közti időszakban megvalósított, feltételezett kartell vizsgálatára.

Az ellenőrzés megindítását követően még két további vállalkozás nyújtott be engedékenységi kérelmet. Mivel az Európai Bizottság is folytatott eljárást hasonló tárgyban, a magyar vizsgálat csak a Magyarország EU-csatlakozása előtti időszakra és csak a magyarországi hatásokra vonatkozóan folyt.

A GVH részére az engedékenységi kérelmezők számos, Európában, illetve Ázsiában folytatott megbeszélésre vonatkozó irati bizonyítékot, döntően a találkozókról készült jelentéseket, feljegyzéseket, továbbá naptárbejegyzéseket, utazást igazoló dokumentumokat bocsátottak rendelkezésre. Ezek feldolgozása rendkívül időigényes volt, részben ez okozta az eljárás meglehetős elhúzódását.

A bizonyítékok és az engedékenységi kérelmezők leírása alapján megállapítható volt, hogy a gyártók rendszeres két- és többoldalú megbeszéléseiken egyeztettek egymással a televízió-képcsövek áráról, az áremelések mértékéről, a piacok, illetve egyes vevők felosztásáról, a kibocsátás korlátozásáról, és ezekhez kapcsolódó információcserét is folytattak. A találkozók közül a GVH csak azokat tudta figyelembe venni, amelyek bizonyíthatóan az európai piacokra és annak részeként Magyarországra vonatkoztak, mivel a magyar hatóság csak a magyar piacra is hatást gyakorló magatartásokat vizsgálhatja.

A GVH megállapította, hogy a vállalkozások versenykorlátozó magatartásukkal egységes, folyamatos és komplex jogsértést követtek el, mellyel a résztvevők célja profitabilitásuk fenntartása, növelése, illetve az árverseny korlátozása és kizárása volt.

A jogsértés miatt a Technicolor SA-ra 303 millió forint bírságot szabtak ki. A Samsung SDI-vel szemben a vállalkozás által benyújtott engedékenységi kérelemre tekintettel a bírság kiszabását mellőzték. De megúszta büntetés nélkül az LG Philips Displays Holding B.V. is, mert a vállalkozás nettó árbevételére vonatkozó információ hiányában nem volt bírságolható.

A többi gyártóval szemben az eljárást megszüntették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.