Bukott az OTP. De azért nyereséges

Veszteséggel zárta a harmadik negyedévet az OTP. A bukta milliárdos.

Az OTP Bankcsoport a harmadik negyedévben 3,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 34 milliárd forint nyereséggel, a bank korrigált adózás utáni eredménye 34,6 milliárd forint lett, 3 százalékkal meghaladva az előző évit - derült ki az OTP gyorsjelentéséből, amit péntek hajnalban tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Elemzők a harmadik negyedévre 15,8 milliárd forint számviteli adózott eredményt vártak, a korrigált adózás utáni profitra 27,1 milliárd forint volt a várakozás. A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint a bank első kilenchavi adózott eredménye 36,4 milliárd forint volt a tavalyi 113,1 milliárd forintos veszteség után. Az OTP korrigált adózás utáni eredménye 103,6 milliárd forint volt a szeptember végéig tartó kilenc hónapban, ami 4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A bankcsoport a harmadik negyedévre 38,3 milliárd forint korrekciós tételt tüntetett fel számviteli eredményében, ami jelentős növekedés az előző negyedévi 2,4 milliárd forinthoz képest. A növekedést elsősorban azzal magyarázzák, hogy mintegy 25,5 milliárd forintra rúg az OTP romániai leánybankja által a svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező ügyfeleknek kínált program várható egyszeri negatív eredményhatása.

A korrekciós tételeket növelte az is, hogy a forintosítás nyomán 6,5 milliárd forint negatív tétel jelent meg, ami a magyarországi fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos jogszabályi változások egyszeri hatása. Az összeg tartalmazza a magyarországi alaptevékenységet összefogó OTP Core-nál a forinthitelek harmadik negyedév során történt elszámolásának hatását is.

Az OTP Core szeptember végi deviza alapú bruttó fogyasztási hitel állománya 23 milliárd forint, a Merkantilnál a deviza alapú gépjárműhitel állomány 71 milliárd forint.

A jelentés szerint az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), a Befektető-védelmi Alap (BEVA) és a Szanálási Alap felé 2015-ben fizetendő összeg az OTP esetében mintegy 7 milliárd forint; az OTP Bank saját becslése alapján 2016-ban összességében mintegy 10 milliárd forint befizetési kötelezettség terhelheti az OTP magyarországi csoporttagjait.

A harmadik negyedévben lezárult az élő és lezárt forint alapú hitellel rendelkező ügyfelek kiértesítése, valamint a velük történő elszámolás.

Az első negyedév során forintosított deviza jelzáloghitelek esetében szeptember 30-ig szerződött ügyletek alapján az OTP-nél 4,7 milliárd forintnyi új ügyletszerzés történt, míg az OTP Banknál nyilvántartott hitelek idegen banknál történő kiváltására 4,4 milliárd forint összegben került sor. Ezen felül mintegy 6,4 milliárd forint összegű hitel esetében került sor saját és egyéb forrásból történő végtörlesztésre.

Javult a bankcsoport működési eredménye a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest, stagnáló bevételek mellett 2 százalékkal csökkentek a működési költségek. A bevételeken belül mind a nettó kamateredmény, mind a díj- és jutalékeredmény mérséklődött negyedéves alapon, miközben másfélszeresére nőtt az egyéb nettó nem kamatjellegű bevétel, amely az OTP Core-nál felmerült magasabb deviza- és értékpapír árfolyameredménynek volt köszönhető.

A bankcsoport mérlegfőösszege szeptember végén 10 690,468 milliárd forintot tett ki, éves szinten 3 százalékkal csökkent.

A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 19,2 százalék volt szeptember végén, 0,8 százalékponttal magasabb az előző negyedévinél, és 2,6 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A kockázati költségek nagysága az első kilenc hónapban 15 százalékkal alacsonyabb volt, mint a bázisidőszakban. A harmadik negyedéves kockázati költség 58 milliárd forintra rúgott, ami 28 százalékos növekedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 11 százalékos csökkenés.

A negyedéves alapon magasabb kockázati költség elsősorban az ukrán leánybankhoz köthető, ahol a menedzsment az utolsó negyedévben is magas kockázati költséggel számol. Az orosz leánybanknál 24 százalékos csökkenés volt, míg Ukrajnában tizenegyszeresére nőttek a kockázati költségek a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest.

A csoport magyarországi alaptevékenységének adózott eredménye az első kilenc hónapban 95,5 milliárd forint volt a korrekciós tételek hatása nélkül, ami 6 százalékkal elmarad az előző évitől.

A jelentés ismerteti: Ukrajnát és Oroszországot leszámítva a piacok többségében továbbra is kedvezően alakul a makrogazdasági környezet, folytatódott a hitelportfóliók romlásának lassulása, a kockázati költségek egy mérsékelt szinten normalizálódtak és bizonyos termékszegmensekben élénkül a hitelezési aktivitás is.

A harmadik negyedévben 2 milliárd forintot meghaladó veszteségbe fordult a külföldi leánybankok eredménye, szemben az előző negyedévi 8,7 milliárd forintos eredménnyel. Az erős bolgár eredményt és a kisebb bankok profitját ellensúlyozta a növekvő kockázati költségek miatt veszteséges ukrán operáció, valamint a mérséklődő, de továbbra is negatív orosz eredmény.

Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 5692 forint volt, 57 forinttal alacsonyabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben az OTP-részvények legmagasabb árfolyama 6116, a legalacsonyabb 3390 forint volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.