Budapesti irodát nyitott a Rosatom

Az orosz állami Rosatom ugrásra készen várja atomerőműblokkokra vonatkozó ajánlatával az állami MVM hamarosan várható pályázatát. Az egyeztetésekre budapesti irodát is nyitottak az MVM volt stratégiai vezérigazgató-helyettesének vezetésével.

A Rosatom várja a Paksi Atomerőmű új blokkjaira vonatkozó pályázati kiírást, annak feltételeihez kész rugalmasan alkalmazkodni - közölte az orosz állami atomerőmű-gyártó külföldi befektetéseit kezelő Rusatom Overseas budapesti irodájának megnyitása alkalmából Ivo Kouklík elnökhelyettes.

A MOM Parkban kialakításra kerülő központot Bács Zalán vezeti, aki korábban a Molnál, legutóbb pedig a paksi egységet tulajdonló állami MVM-nél tevékenykedett stratégiai vezérigazgató-helyettesként.

Tekintettel a lehetséges versenytársakra, Ivo Kouklík sem ajánlatuk áráról, sem szerkezetéről nem kívánt konkrétumokat említeni. (Legnagyobb konkurenseiként az amerikai Westinghouse-t és a francia Arevát említette.)

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a blokkok kialakításába 30-35 százalékban szándékoznak magyar vállalkozásokat bevonni, amelyek azonban később más államokban is beszállítóik lehetnek. E tekintetben többek között a Ganzt említette meg.

Kérdésekre leszögezte, igény esetén akár hitelezőként és tulajdonosként is készek részt vállalni.

Azon felvetésünkre, miszerint milyen, a jövőbeni működésből eredő anyagi kockázatot vállalnának át – például igénylik-e a majdani blokkok áramának valamiféle garantált átvételét – leszögezte: a projektben alapvetően szállítóként vennének részt, aminek ellenértékét végső soron szeretnék megkapni, mintegy 15-20 éves megtérülést remélve.

Arról pedig, hogy az új atomblokkok szakértők szerint nem tudnának működni egy máshol kialakítandó szivattyús-tározós erőmű nélkül, úgy fogalmazott: ezt a problémát alapvetően az áramrendszerirányító – azaz az állami Mavir – szintjén lehet kezelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.