Budapest Airport: különmegállapodás nélkül is jöhet a Ryanair

Az Európai Unió szabályai szerint a Nyitott Égbolt politika (Open Sky Policy) miatt az uniós légitársaságoknak csak le- és felszállási időt kell kapniuk adott repülőtéren a légiirányítástól, meg kell fizetniük a leszállási- és egyéb díjakat, repülési tervet kell benyújtaniuk, és ezzel már jogosultak az EU-n belül bármely repülőtér használatára - jelentette ki Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pénteken Dublinban véglegesítik a megállapodást a budapesti repülőtér használatáról. A fapados légitársaság vezérigazgatója közölte azt is: február 17-én nyitják meg a Ryanair budapesti bázisát, amely az 51. lesz.

A bázis megnyitással kapcsolatban Hardy Mihály kifejtette: az ehhez szükséges feltételeket, mint például az irodák, helyiségek, műszaki raktárak bérbeadását és az egyéb szolgáltatásokat a Budapest Airport biztosítja, ezekről kell majd a szerződés. "Az ingatlanos kollégák még a hétvégén is dolgoznak a részleteken, hiszen rövid idő alatt nagyon sokféle igény futott be a Malév-csőd óta más légitársaságoktól is" - fűzte hozzá.

Michael O'Leary a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy kaptak kedvezményt a budapesti repülőtér üzemeltetőjétől, de az üzleti titok.

Hardy Mihály tájékoztatása szerint semmiféle többletkedvezményt nem kapott a Ryanair, csak amit más légitársaságok is megkaphatnak. Minden légitársaság számára egyformán hozzáférhetőek a Budapest Airport kedvezményei, amelyek egyébként letölthetőek a repülőtér honlapjáról. Ezek egyformán érvényesek minden légitársaságra - a maga kategóriájának és az igénybe vett szolgáltatásoknak megfelelően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.