Budapest kikapott Bécstől és Prágától

Már nem Bécs, hanem Párizs a világ legkedveltebb konferencia városa az ICCA 2013-as jelentése szerint. Budapest javított, de így is Bécs és Prága után következik a sorban.  

Három helyet előre lépve Budapest a tizenhetedik helyen végzett a kongresszusi helyszínek 2013-as világranglistáján – írja mai számában a Világgazdaság. A helyezések sorát tegnap tette közzé a Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége (ICCA). Az előrelépés viszonylagos, hiszen 2007-ben még a hatodikok helyen állt a magyar főváros. 

Azért van minek örülni, hiszen a fővárosunk olyan jelentős helyszíneket utasított maga mögé, mint Róma, Bangkok, Sydney, München vagy Varsó – mondta a lapnak a Magyar Turizmus Zrt. A ranglistán ezúttal Párizs lett az aranyérmes, a második helyen Madrid, míg a harmadik helyen Bécs végzett.c Az osztrák főváros 2012-ben még az élen végzett. A legnagyobbat Koppenhága esett vissza a listán, a 8. helyről a 16-ra, de Peking is éppen csak befért a top20 helyszín közé.

Régiós riválisaink közöl Prága megőrizte 11. helyét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.