Budai Gyula tiszta vizet öntene a tejescsuporba

Áruházláncokkal egyeztetett a Vidékfejlesztési Minisztérium, hogy a kibontakozóban lévő tejpiaci válságra közös megoldást találjanak – közölte sajtótájékoztatóján Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára.

A tejpiaci ágazat szereplőinek jelentős értékesítési nehézségei miatt a Vidékfejlesztési Minisztérium április végén a legnagyobb hazai tejtermelőkkel és feldolgozókkal egyeztetett, hogy olyan stratégiát dolgozzanak ki, amely a piaci zavarokat enyhíti – mondta Budai Gyula.

Budai Gyula
Budai Gyula

Az államtitkár ismertette: a stratégia fontos része a diszkriminatív árképzés tisztességtelen forgalmazói magatartássá nyilvánítása, az áruházláncokkal történő egyeztetés és kampány indítása a magyar tejtermékek fogyasztása érdekében. Emellett az iskolatejprogramban a tejmennyiség növelését, a válságban lévő tejtermelőknek előleg fizetését és élelmiszer-ellenőrzési kampány megindítását említette az államtitkár.

Az üzletláncok képviselői megértették a tejágazattal kapcsolatban megfogalmazott problémákat – jelentette ki Budai Gyula. Elmondta: megállapodtak abban, hogy rendszeressé teszik az egyeztetéseket, héthavonta találkoznak.

Az államtitkár közölte: a belső piacokon kívánnak olyan adminisztratív intézkedéseket hozni, amelyek segítenének abban, hogy a magyar tejtermelők a tejet a feldolgozókon keresztül eljuttathassák a hazai fogyasztókhoz.

Kardeván Endre, a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára elmondta: rövid időn belül módosítani szeretnék a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvényt, amelyet több helyen is pontosítanának. Az államtitkár szerint a tervezett módosításokat is jól fogadták az áruházláncok képviselői, hiszen ezek az ő érdeküket is szolgálják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.