Budai Gyula: dinnyeügyben nem folyik versenyjogi eljárás

Dinnyeügyben semmilyen versenyjogi eljárás nem folyik jelenleg Magyarországon – jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Dinnyeügyben semmilyen versenyjogi eljárás nem folyik jelenleg Magyarországon – jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára Budapesten újságírók előtt. Az államtitkár erről a Corvin Bevásárlóközpontban, a magyar görögdinnye promóciós kampányának újabb állomásán beszélt – írja a Kormany.hu.

Budai Gyula emlékeztetett: a feltételezett dinnyekartell ügyében hétfőn egyeztetett Juhász Miklóssal, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökével. Ez alapján leszögezte: a GVH-nál nem folyik eljárás az ügyben. Hozzátette: a VM továbbra is közvetítő szerepet vállal a magyar dinnye promóciójában, és kiáll a magyar dinnyetermelők és szövetségük, valamint a terméktanács mellett.

A GVH-hoz a dinnyepromóció kapcsán néhány bejelentés érkezett, ennek nyomán a versenyhivatal tájékozódik, adatokat gyűjt, valamint egyeztet a Vidékfejlesztési Minisztériummal – tette hozzá.

Budai Gyula kijelentette, hogy a szaktárca továbbra is kiáll az érintettek mellett, a dinnyepromóció "ellendrukkereinek" pedig azt javasolja, hogy ismerjék meg a tárca álláspontját, mielőtt közreadnak az ügyben valamit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.