Buda-Cash: hetekben számol a felszámoló

Hetekig is eltarthat a Buda-Cash Brókerház felszámolási eljárásában benyújtott több ezer hitelezői igény feldolgozása - közölte a felszámoló a brókercég honlapján pénteken.

A tájékoztatás szerint az igények feldolgozása már megkezdődött, a benyújtókat e-mailben tájékoztatják majd a kérelmük feldolgozásáról.

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy letelt a törvény által a hitelezői igények benyújtására nyitva álló határidő. Az ezt követően beérkező hitelezői igényeket is nyilvántartásba veszi a felszámoló, ám azokat már nem a határidőben benyújtott igények között kezeli.

A honlap szerint az utólagos hitelezői igény beadásának határideje 2015. szeptember 1., aki azonban az első határidőt elmulasztotta, a kielégítési sorban hátrább lesz besorolva.

A felszámoló által korábban megküldött egyenlegközlővel kapcsolatban május 15-ig lehet kifogást benyújtani.

Korábban közölt adatok szerint a Buda-Cash-nek mintegy 16 ezer ügyfele volt.

A február 24-i leltár szerint mintegy 96 milliárd forint hiányzik a felszámolás alatt álló brókerháznál: piaci értéken körülbelül 88 milliárd forintnyi értékpapír és 8 milliárd forintnyi pénz. A hiányból mintegy 62 milliárd forint a DRB bankcsoportot érinti - ez Matolcsy György jegybankelnöknek egy képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából derült ki a héten. A válasz szerint a DRB bankcsoport tagjaival tételesen egyeztették a vizsgálat során a velük - mint ügyfelekkel - szemben fennálló követelésállományt. A többi ügyfél esetében még folyik a nyilvántartások egyeztetése.

A tényleges ügyfélvagyon megállapítása után tudja majd megkezdeni a Befektető-védelmi Alap (Beva) is az ügyfelek kártalanítását. A Beva a meglévő és kiadható ügyfélvagyonon felüli követelésre fizet kártalanítást, a Buda-Cash esetében 6 millió 105 ezer 400 forintig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.