Brutális cigarettadrágulás Magyarországon

Az uniós átlaghoz képest kiugróan, több mint két és félszeresével drágult Magyarországon a cigaretta.

A tavalyi erős áremelkedéshez képest is rekordmértékben drágult Magyarországon a cigaretta egy év alatt. Míg uniós átlagban 27 százalék volt a drágulás, addig nálunk 66 százalékkal kell többet fizetni a nemzeti trafikokban a dohányáruért – írja a Privatbankar.hu

Az EU statisztikai szervezete, az Eurostat havi árindex-adatbázisából kiszámolható, hogy a keleti államokban – Észtországban, Lengyelországban is – 40 százalék felett drágult a füstölnivaló, azonban a magyar drágulás ezt is toronymagasan veri. Az Eurostat adatai ebben egybehangzanak a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataival, ami szintén 70 százalék közeli drágulást mutatott ki. 

Ezért a cigaretta kiskereskedelmi árának adótartalmát nálunk 80 százalékra becsülik, de ez az arány Németországban is majdnem 75 százalék, sőt egyes speciális esetekben – úgynevezett diszkont-cigarettáknál – a 90 százalékot is elérheti – írja a Privatbankár. Ott egyébként jellemzően öt euró körüli, tehát valamivel 1500 forint feletti egy doboz cigaretta ára, az itteninek nem egészen kétszerese. Nálunk viszont a bérek nem a felére, hanem inkább harmadára-negyedére rúgnak az ottaninak.

Magyarországon ugyanakkor a cigaretta árába beépültek a kormány által tavaly júliusban bevezetett nemzeti dohányboltok felállításának költségei is, így a kormány a trafikosok érdekében duplájára-triplájára emelte a dohány kiskereskedelmi árrését.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.