Brüsszelben pénz nem maradhat: az NFÜ minden forrást lekötne

Biztosra megy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Az uniós fejlesztési források felhasználását menedzselő szervezet szerint nem hagynak Magyarországnak járó pénzt a brüsszeli kasszában.

Petykó Zoltán szerint 2013 a lekötések éve lesz. Az NFÜ elnöke egy háttérbeszélgetésen kifejtette: az Európai Unió 2007 és 2013 közti költségvetési ciklusában hazánk rendelkezésére álló mintegy 8200 milliárd forint 90 százalékát már lekötötték. És azért is mindent megtesznek, hogy a még felhasználásra váró források se vesszenek el.

Az NFÜ szeretné elérni, hogy Magyarország maradéktalanul le tudja hívni az uniós közös kassza támogatásait. Ezt szolgálja az is, hogy az év végéig újabb 170 milliárd forint felhasználására jelentetnek meg pályázatokat. Azt tervezik, hogy az első félévben minden, még előkészítés alatt álló projektet elindítanak, az utolsó támogatási szerződéseket pedig a harmadik negyedév végéig megkötik. 

Az elnök szerint munkájuk eredményessége a szerződésekben lekötött és kifizetett támogatások összegén mérhető. A számok önmagukért beszélnek: az NFÜ tavaly több mint 1040 milliárd forint támogatást fizetett ki a különféle pályázatok nyomán megvalósuló beruházásokra. És bár ez rekordösszeg volt, az idei időarányos kifizetések még kedvezőbb képet mutatnak. Míg a tavalyi év január-februárjában 107 milliárd forintot helyeztek ki, az idei első két hónapban ennek közel kétszeresét, 195 milliárd forintot is meghaladták a kifizetések.

Amit azért is komoly eredménynek tartanak, mert a hatékony forrásfelhasználást akadályozza, hogy egyes projektek nem az elvárások szerint haladnak. A megbénult beruházások kiszűrésére az NFÜ folyamatosan ellenőrzi a már leszerződött fejlesztéseket. Ha a források elvesztésének veszélyét érzékelik, beavatkoznak. Szükség esetén a megbénult projektek támogatását visszavonják, és a még határidőre befejezhető, tartalék beruházásoknak adják át.

A NIF belevág

Míg az NFÜ tervezi az idén záruló uniós költségvetési ciklusba bekerülő beruházásait, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 150 milliárd forintnyi fejlesztés elindításáról már döntött. Csomagjába egy gyorsforgalmi út, hat közút és egy vasúti projekt közbeszerzése került bele.

A NIF közlése szerint, a sikeres pályáztatás után még idén megkezdődhet az M4-es Abonyt Fegyvernekkel összekötő szakaszának építése. A 28,9 kilométeres, irányonként kétsávos, leállósávval ellátott autópályát leghamarabb 2015-ben vehetik birtokba az autósok. Az új sztrádán négy csomópont, egy egyszerű és egy komplex pihenő épül majd. Az útszakasz üzemeltetéséről a Törökszentmiklós nyugati csomópontjánál megépülő mérnökségi telepről gondoskodnak majd. A beruházás részeként megépül egy 756 méteres új Tisza-híd, valamint egy új Zagyva-híd is.

A programba vett hat közúti projekt sorában az első Nyíregyháza nyugati elkerülőjének első szakasza. Az új út nyugatról, irányonként egy sávon kerüli el a várost. Hét kilométere az M3-as autópályát köti össze a 36-es számú úttal. Kivitelezése 2013 őszén kezdődhet meg, befejezése 2014 végére várható.

A 31-es főút beruházása során Jász-Nagykun-Szolnok megyében 30,6 kilométeren, Heves megyében (Heves, Tenk és Dománd településeken is) 26,5 kilométeren erősítik meg 11,5 tonnás teherbírásúra az útpályát. A munkálatok egy eredményes közbeszerzés nyomán 2013 őszén kezdődhetnek, és 2014 végén készülhetnek el.

A 33-as főút fejlesztésének keretében 11,5 tonnás burkolatmegerősítést végeznek Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében, Füzesabony és a 34-es úti csomópont között, 37 kilométer hosszon. A kivitelezés 2013 őszén kezdődhet, és várhatóan 2015 harmadik negyedévében fejeződhet be.

A NIF programja keretében kap elkerülőt Seregélyes. A 10,56 kilométeres új út irányonként egy sávon fut majd, és Seregélyes-szőlőhegyet, valamint Seregélyest érinti. Megépítésébe az idén ősszel vághatnak bele a még kiírásra váró közbeszerzésen kiválasztott kivitelezők, és 2015 derekán kell átadniuk művüket a forgalomnak.

Nagyatádnál szintén elkerülő épül. A 4,2 kilométeres, kétszer egysávos út új nyomvonalon vezet majd. Építése ősszel indulhat, és két év alatt fejeződhet be.

A 86-os főút Szeleste és Hegyfalu közti szakasza irányonként két sávval, hét kilométer hosszon épülhet meg. Az útpálya kialakítása óránként 110 kilométeres sebességű közlekedést tesz majd lehetővé. Ha az építkezés az idén ősszel elkezdődik, az autósok először 2015 nyarán hajthatnak végig az új úton.

A NIF listájára felkerült egy vasúti beruházás is. E szerint az ETCS2 (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) telepítése Ferencvárostól Gyoma állomásig történhet meg. Előreláthatólag 2013 és 2015 között. A korszerűsített pályaszakaszon a vonatok óránként akár 160 kilométeres sebességgel is haladhatnak majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.