Brüsszelben még várják Orbán levelét

Még nem érkeztek meg a magyar kormány által a jegybanktörvény módosításáról küldött levelek az Európai Bizottsághoz (EB) – nyilatkozta a testület szóvivője. A javaslatokat mások mellett a bizottság és a címzettek listáján szintén szereplő Európai Központi Bank (EKB) is részletes vizsgálat alá kívánja helyezni.

Az Európai Bizottsághoz még nem érkeztek meg a kormány levelei a jegybanktörvény módosításáról. Az uniós végrehajtó testület viszont tud róla, hogy elküldték azokat, és várja a dokumentumokat. Erről Olivier Bailly, a bizottság szóvivője számolt be a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján, csütörtök kora délután, kérdésre válaszolva.

Amint a levél megérkezik, annak tartalmát közösen megtárgyalják az EKB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékeseivel – fogalmazott. A bizottság csak ezt követően alakítja ki álláspontját arról, hogy megfelelnek-e a módosítások az uniós elvárásoknak.

Korábbi közlés szerint ez utóbbitól tette függővé a bizottság a jegybanktörvényben indított kötelezettségszegési eljárás formális megszüntetését.

Egyelőre sem José Manuel Durao Barroso elnök, sem Olli Rehn pénzügyi biztos nem kapta meg a levelet – jelezte Bailly.

Szerdai bejelentés szerint a kormány összesen öt levelet küldött a bizottság, az EKB és az IMF illetékeseinek.

Orbán Viktor kormányfő José Manuel Barrosót, az EB elnökét arról tájékoztatta, hogy nem kíván előterjesztést tenni további jegybankalelnök kinevezésére. A miniszterelnök mellett levelet írt Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke is, aki Olli Rehn pénzügyi biztost arról tájékoztatta, nem kíván azzal a parlamenti bizottsági jogkörrel élni, hogy előterjesztést tegyen a monetáris tanács új tagjaira.

Orbán Viktor ugyancsak tájékoztatta Barrosót azokról az intézkedésekről, amelyek az EB-nek, az EKB-nak és az IMF-nek a magyar jegybanktörvényhez fűzött megjegyzései nyomán történtek. Értesítette egyebek mellett arról, hogy az EU-ban Magyarország ellen indított kötelességszegési eljárás kapcsán a kormány két törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek. Ezek közül azt, amely szerint nem kerül sor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonására, az Országgyűlés már el is fogadta. Másik indítványával a kormány módosítani kívánja a jegybanktörvényt. A parlament várhatóan hamarosan elfogadja a módosításokat, biztosítva ezzel a kötelességszegési eljárás során felmerült összes kérdés megfelelő kezelését.

Ötoldalú, szakértői szintű egyeztetésen vizsgálják majd az MNB-ről szóló törvény csütörtökön beterjesztett módosító javaslatát – közölték az MTI-vel az EKB sajtóosztályán.

Az utóbbi hónapokban a jegybanktörvény módosítására vonatkozó különböző javaslatokat az EKB, az EB, az IMF, az MNB és a magyar kormány szakértőiből álló csoport tárgyalta meg. Az új javaslatot ugyanez a testület vizsgálja majd – mondta az MTI-nek Miltényi Eszter, az EKB sajtóosztályának Ciprusért, Máltáért, Magyarországért, Szlovéniáért és Portugáliáért felelős munkatársa.

A vizsgálat végeztével az EKB hivatalos szakvéleményt készít a javaslatról.

A szakértői csoport munkájának menetrendjéről, kezdetének és lezárásának tervezett időpontjáról nem kívánt nyilatkozni. Ugyanakkor megerősítette, hogy az EKB-hoz is megérkezett Simor András MNB-elnök és Varga Mihály tárca nélküli miniszter közös levele a jegybanktörvény módosításáról.

Simor és Varga a levelet Christine Lagarde-nak, az IMF ügyvezető igazgatójának, Mario Draghinak, az EKB elnökének és Olli Rehnnek, az EB alelnökének, pénzügyi biztosának küldte el.

A levélben kifejtették, hogy a magyar kormány elfogadta a nemzetközi intézmények által az ötoldalú tárgyalásokon megfogalmazott mindazon javaslatokat, amelyek a Magyarországnak összeállítandó IMF/EU-hitelprogramról szóló tárgyalások megkezdésének előfeltételét képezték.

A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint változnának egyebek között a monetáris tanács tagjainak és a MNB elnökének felmentésére vonatkozó passzusok. A monetáris tanácsnak továbbá nem kell megküldenie a kormány számára a testület napirendjét, és a kormány képviselője nem venne részt a testület ülésein.

A tervezet egyebek mellett a monetáris tanács tagjainak és az MNB elnökének felmentésére irányuló eljárás szabályait is változtatni javasolja, a részletes indoklás szerint az EKB korábban megfogalmazott szakvéleményének való megfelelés érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.