Brüsszelben felügyelni fogja a hitelminősítő cégeket

Megszületett az Európai Unió intézményei között annak a megállapodásnak a lényege, amelynek alapján a hitelminősítő intézeteket a jövőben bejegyzik és felügyelik Európában - jelentette be a téma európai parlamenti felelőse szerdán Brüsszelben.

Jean-Paul Gauzes a megállapodással kapcsolatban megjegyezte, hogy a szöveget a tervek szerint a jövő heti strasbourgi plenáris ülésen az Európai Parlament jóvá is hagyja. Párhuzamosan rá kell bólintania az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is, és a cseh EU-elnökség egy illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a tervezet elfogadásához néhány részletet még tisztázni kell.

A minősítő intézeteket részlegesen felelőssé teszik a tavaly kezdődött nemzetközi pénzügyi válságért, miután egyes szakértők szerint tévesen minősítettek bizonyos hiteleket.

A megállapodástervezet szerint az uniós tagországok tőzsdefelügyeleteiből szerveződött bizottság lesz az egyetlen testület, amelyen keresztül a hitelminősítőket bejegyezhetik. Minden minősítőhöz kötelezően létrehoznak egy felügyelőtestületet is.
Az EU végrehajtó testülete, az Európai Bizottság jövőre jogszabályjavaslatot készít egy uniós felügyeleti szerv létrehozásáról.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.