Brüsszel rábólintott az Apollo gumigyár támogatására

Az Európai Bizottság jóváhagyta az Apollo Tyres (Magyarország) Ltd. számára a gyöngyöshalászi gumiabroncsgyár felépítéséhez nyújtandó, összesen 95,7 millió eurós - megközelítőleg 29 milliárd forintos - regionális beruházási támogatást.
Mint azt az uniós végrehajtó intézmény hétfői közleményében megállapította, a támogatás megfelel az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályoknak. A brüsszeli bizottság úgy találta, hogy a Magyarország által folyósítandó támogatás kedvez a regionális fejlődésnek, esetleges versenytorzító hatásai pedig korlátozottak maradnak.

"Az Apollo Magyarország beruházási projektje a tervek szerint 975 új munkahelyet teremt Gyöngyöshalászon. Ezzel jelentősen fellendíti a régió fejlődését anélkül, hogy az egységes piac indokolatlan torzulásához vezetne" - ismertette a közlemény az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős alelnöke, Joaquín Almunia álláspontját.

Magyarország júniusban jelentette be, hogy 48,2 millió euró közvetlen támogatással, 2,8 millió euró foglalkoztatási támogatással és mintegy 44,7 millió euró adókedvezménnyel kívánja támogatni az új gumiabroncsüzem építését. A projekt keretében 442,2 millió eurós beruházás valósul meg.

A gyár az észak-magyarországi Gyöngyöshalászon fog megépülni. Ez a térség a magas munkanélküliség, illetve az uniós átlagtól jócskán elmaradó GDP miatt az EU-előírások értelmében regionális támogatásra jogosult. Az állami támogatást a meglévő támogatási programok keretében nyújtják, ám a meglehetősen nagy összegre és a verseny torzulásának ebből fakadó fokozott kockázatára tekintettel be kellett jelenteni a brüsszeli bizottságnak, hogy az elvégezhesse az egyedi értékelést és jóváhagyást.

Az uniós testület megállapította, hogy az Apollo Magyarország anyavállalata, az Apollo Tyres Ltd. piaci részesedése a személygépkocsikhoz, könnyű tehergépkocsikhoz, tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz használt gumiabroncsok tekintetében a beruházást követően sem fogja elérni a 25 százalékot az Európai Gazdasági Térségben (EGT). Emellett a beruházással létrehozott termelési kapacitás a piac 5 százaléka alatt marad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.