Brown: az egész világra szükség van

Egy-egy ország erőfeszítései elégtelenek a válság megoldására, az egész világnak részt kell vállalnia a gazdasági ösztönző programokban - mondta szerdán Gordon Brawn brit kormányfő. Felhívta a figyelmet arra: a nyugat-európai nagybankok esetleges kelet-európai visszavonulása az egész kontinensre kiterjesztheti a gazdasági problémákat.

Gordon Brown brit kormányfő a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban megtartott havi nemzetközi sajtóértekezletén kijelentette: a világ pénzügyi, politikai vezetőivel folytatott megbeszélésein olyan globális, nagyszabású egyezség körvonalazódik, amelynek alapján minden földrész kötelezettséget vállalna az előállt világméretű probléma kezeléséért.

A brit kormányfő szerint a világ minden térségének részt kell vennie a gazdaságösztönzésben, akár beruházásokkal, akár a kamatok lehető legalacsonyabb szintre csökkentésével. Mint mondta: a "régi ortodoxiák" a jövőben már nem fogják megfelelően szolgálni a világgazdaságot, és korábban elképzelhetetlennek, végrehajthatatlannak tartott dolgok megvalósítására kerülhet sor. A miniszterelnök ezeket nem részletezte, kijelentette ugyanakkor, hogy ha a világ a válsághelyzetre protekcionista lépésekkel válaszol, azzal önmagát dönti romba.

Brown - aki a sajtóértekezlet előtt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával és Robert Zoellickkel, a Világbank elnökével tárgyalt zárt ajtók mögött - kijelentette: ha a nagybankok kivonulnak Kelet-Európából, és saját piacaikra húzódnak vissza, azzal a keleti térség problémái egész Európára kiterjedhetnek.

A nyugat-európai bankok kelet-európai piaci problémáival épp előző nap foglalkozott átfogó elemzésben a Moody's Investors Service, amely szerint az eddigi gyors növekedést támogató külső finanszírozás szűkössé válása miatt a kelet-európai recesszió valószínűleg a világátlagnál is mélyebb lesz.

A Londonban kiadott 13 oldalas jelentésben - amelyet alaposan megszenvedtek a nyugat-európai nagybankok, azok keleti leányvállalatai és a kelet-európai valuták is - a nemzetközi hitelminősítő azt írta: a legfontosabb kelet-európai banki piacok helyzetének romlása negatív besorolási nyomást gyakorol az itt működő bankérdekeltségekre, és ez előbb-utóbb a tulajdonos nyugati pénzintézetek kockázati osztályzatainak gyengülését is okozhatja.

A Moody's szerint ebben a helyzetben "szelektívebbé" válhat a nyugat-európai tulajdonos bankok által a kelet-európai érdekeltségeknek nyújtott támogatás, és megnövekedett a kockázata annak, hogy a nyugati anyabankok egyes esetekben fel is hagynak a támogatással, vagy kiszállnak e befektetésekből, jóllehet számos érv szól egy ilyen döntés ellen.

A legnagyobb fejlett ipari és feltörekvő gazdaságok csoportja (G20) április elején tartja csúcsértekezletét Londonban. A rendezvényre - amelyen jelen lesz Barack Obama amerikai elnök is - a brit kormány szerdán előzetes programot adott ki, amely szerint a találkozó célja egy összehangolt nemzetközi intézkedéscsomag összeállítása a stabilitás helyreállítására, valamint a nem csupán rövid távú kilábalás felé vezető út kijelölése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.