BP: olaj lesz bőven 2050-ben is

Szemben azzal az általánosan elterjedt nézettel, hogy kifutóban vannak a Föld fosszilis energiahordozó forrásai, a brit BP olajipari konszern állítása szerint még 2050-ben is bőven lesz nyersolaj - idézi a német Die Welt a BP hétfőn nyilvánosságra hozott Technolgy Outlook tanulmányát.

A dokumentum szerint a technológiai fejlődésnek köszönhetően az ár is megfizethető lesz. Az olajipari konszern tanulmánya arra a következtetésre jut, hogy 35 év múlva 455 milliárd tonna olaj-egyenérték áll majd az emberiség rendelkezésére, mintegy húszszorosa a 2050-re prognosztizált felhasználásnak.

"Nem fognak kimerülni az energiaszükséglet fedezéséhez szükséges készletek" - szögezte le a tanulmány bevezetőjében Bob Dudley, a BP vezérigazgatója. "A meglévő és az új technológiáknak köszönhetően elegendő készletekkel rendelkezünk majd a világ elsődleges energiaszükségletének a fedezéséhez 2050-ig és azon túl" - mutatott rá.

A BP szakemberei úgy látják, hogy a rendelkezésre álló készletek növeléséhez komoly technológiai áttörésre sincs igazán szükség, mivel a kitermelhető készletek nagyságát a termelési hatékonyság javításával is meg lehet növelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.