Bővül az állami médiabirodalom?

A francia műsorszóró, a TDF megválna külföldi leánycégeitől, így az Antenna Hungáriától is. A vevő a magyar állam is lehet.

Visszaszállhat az államra az Antenna Hungária – a francia (egyébként szintén állami) műsorszóró társaság a Napi Gazdaság szerint eladni tervezi külföldi leányvállalatait, így a magyar társaságot is, amely a lap szerint fel is készült erre. A TDF Magyarországon kívül Spanyolországban, Németországban, Lengyelországban és Észtországban van jelen.

A francia vállalat a kilencvenes évek közepe óta nézegette a magyar műsorszórót, amelyet végül csak a 2005-ös privatizációt követően tudott megszerezni. Az állam a 75 százalékos többségét a Swisscomnak adta el, amely előbb zárt társaságot hozott létre, és kivezette a tőzsdéről az addig ott szereplő céget, majd 80,5 milliárd forintért továbbadta azt a TDF-nek.

A francia cégirányítás ezt követően jelentős fejlesztéseket hajtott végre, a társaság megkezdte a digitális átálláshoz szükséges fejlesztéseket (az átállás az év végével megtörténik), ám ennek ellenére megőrizte a cég a profitabilitását. A társaság egyik legnagyobb partnere az állam, az anaglóg országos hálózatokon a cég az MTVA rádiós és televíziós műsorait továbbítja.

A vásárlással ráadásul az elektronikus tartalomtovábbítás piacára léphetne be, szerezhetne egy új országos hálózatot – a korábban a negyedik mobilszolgáltató létrehozásának tervét dédelgető kormánynak ez akár beleillhet a stratégiájába is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.