Bővül a miskolci Bosch

Hat és félmilliárd forintból valósul meg az az új beruházás, amellyel 400 új munkahely teremt miskolci gyárának bővítésével a Bosch csoport.

A tervezett új gyárcsarnok ünnepélyes alapkőletételét szerdán tartották a borsodi megyeszékhelyen, amelyen részt vett Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Káli Sándor Miskolc szocialista polgármestere és Klaus Leupold, a Bosch Energy Body Systems Kft. miskolci gyárigazgatója.

Czomba Sándor emlékeztetett arra, hogy a kormány legfontosabb célkitűzésének a munkahelyteremtést és a foglalkoztatottság növelést tekinti. A miskolci új beruházás jó példája annak, hogy látnak Magyarországban lehetőséget külföldi és hazai befektetők, befektető-csoportok is".

A kormány célja az, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely jöjjön létre az országban, ebből ezer - még az idén 400 - a Bosch csoport miskolci gyárának köszönhető - fejtette ki az államtitkár rámutatva, hogy a következő időszakban olyan adózási és szakképzési rendszert kívánnak létrehozni, amely a magyar gazdaságot versenyképessé teszi.

Klaus Leupold gyárigazgató úgy fogalmazott: a miskolci bővítés terve már 2006-ban felmerült, mivel az itteni gyár rendelés-állománya dinamikusan nőni kezdett és mára már a kapacitáskihasználtságának csúcsára jutott.

Emlékeztetett arra, hogy Miskolcon jelenleg a Bosch elektromos kéziszerszám-üzletágának gyártó és termékfejlesztő vállalata, a Robert Bosch Power Tool Kft., valamint az autóipari alkatrészek - egyebek mellett indítómotorok, generátorok, törlő rendszerek, fúvómotorok és indítószerkezetek - gyártásával foglalkozó Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. működik. Az új gyáregység ez utóbbihoz épül, átadását jövő év májusára tervezik.

A városi fejlesztő cég, a Miskolc Holding Zrt. 140 millió forinttal járult hozzá a gyártócsarnok létesítéséhez.

A bővítés régiós jelentőségét mutatja az, hogy az Észak-magyarországi Operatív Program 981 millió forinttal támogatta a beruházás megvalósítását a hozzá tartozó irodákkal, szociális helyiségekkel, logisztikai területekkel és egyéb kiszolgáló létesítményekkel együtt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.