Bővítik az új APEH-elnök jogkörét

Módosítani kellett az APEH-ről szóló kormányrendeletet, hogy megtörténhessen a fejcsere az adóhatóság élén. Bővült az új elnök, Vida jogköre, ő nevezheti ki és mentheti fel az hatóság vezetését.

Módosítani kellett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendeletet annak érdekében, hogy a vezetőváltásnak megteremtség a törvényi feltételeit. Szikora János elnököt hétfőn hívta vissza hivatalából Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az indoklás szerint azért, mert 2008 őszén Szikora közbeavatkozott a Malév köztartozásainak rendezésére irányuló eljárásba. Matolcsyék megítélése szerint erre nem volt felhatalmazása az elnöknek. Szikoráék szerint viszont a légitársaság anyagi helyzete miatt volt szükség erre az intézkedésre, s a Malév később rendben megfizette tartozását.

Ez azonban nem hatotta meg a felügyeletet ellátó minisztert, s leváltotta Szikorát. Helyére pedig még hétfőn kinevezte Vida Ildikót, aki a Fidesz-kormány idején, 1999 és 2002 között már vezette a hatóságot. Előtte pedig egy évig elnökhelyettese volt a szervezetnek.

A tegnap még hatályos kormányrendelet azonban olyan kikötéseket tartalmazott az APEH elnökére vonatkozóan, ami meggátolná Vida kinevezését. Feltétel például a legalább öt éves közigazgatási gyakorlat, valamint ötéves vezetői tapasztalat, de a holnaptól hatályba lépő módosítással ilyen kritériumokat már nem támasztanak az elnökkel szemben. Szintúgy kikerül a jogszabályból, hogy a kinevezettnek kiemelkedő szakmai tekintéllyel kell rendelkeznie.

Egyben bővítik is az elnök jogkörét. Míg most még az adóhatóság elnökének javaslatára a pénzügyminiszter (illetve mivel ez a tárca megszűnt, az adópolitikáért felelős miniszter - ezt a változást is átvezetik egyébként a kormányrendeleten) nevezi ki és menti fel az APEH elnökhelyetteseit ls gazdasági vezetőjét, a továbbiakban ez az elnök hatásköre lesz.

Vagyis Vidának nem kell egyeztetnie senkivel a mellette dolgozók kiválasztásáról. Akikkel szemben szintén puhább elvárásokat fogalmaznak meg: nem kell legalább ötéves közigazgatási gyakorlattal és három év vezetői tapasztalattal rendelkezniük. A miértre vélhetően az a válasz, hogy a kormányciklusokban legfeljebb négyéves gyakorlatot, illetve tapasztalatot lehet szerezni, amennyiben a kormányváltáskor kipucolják a szakembergárdát. Így a Fidesz jelöltjeinek nem tudott összejönni a szükséges számú év.

Apró döccenő is van a történetben: Matolcsy hétfőn nevezte ki Vidát az APEH élére, az elnökkel szembeni feltételekről szóló kormányrendelet módosítása viszont ma lépett hatályba. Vagyis Vidát csak mai hatállyal lehetett volna kinevezni, amennyiben nem rendelkezett az elvárt szakmai gyakorlattal és tapasztalattal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.