Bővítik az MNB-hitelprogramban részt vevők körét

A 2000 milliárd forintból vállalkozói bérlakások építése is finanszírozható lesz jövőre, ugyanakkor lakóparképítésre csak egyéves lejáratú forgóeszközhitelt adnak, mivel a jegybank nem kívánja a lakóparki túlkínálatot finanszírozni.

A növekedési hitelprogram második lépcsőjében rendelkezésre álló 2 ezer milliárd forintból a jövő év első napjától akkor is adható hitel kereskedelmi ingatlan és bérbeadásra készülő más típusú ingatlan fejlesztésre, ha a bérlő a cégcsoporton belüli társaság – mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén.

Lakópark építésére viszont csak forgóeszközhitel vehető fel, legfeljebb egyéves lejáratra. Nem adható hitel ebből a forrásból meglévő épület, bérbeadási célra történő vásárlására sem – tette hozzá az ügyvezető igazgató. A 2013 augusztusa után alapított kkv-k nem juthatnak hitelhez a második lépcsőben. A fejlesztés alatt álló projektek nem adhatók el, a hitel visszafizetése nélkül. Szintén a jövő év első napjától építőipari gépek is vásárolhatók lesznek ebből a hitelből. Kérdésre válaszolva Nagy Márton megerősítette, hogy vállalkozói bérlakások építésére is adható lesz a hitel a jövő év első napjától.

A jegybank a gazdasági adatokból arra következtet, hogy nincs fizetőképes kereslet új lakóparki lakások iránt, márpedig túlkínálatot nem kell finanszírozni – mondta annak magyarázataként, hogy lakóparképítésnél miért csak egyéves forgóeszközhitelt engedélyeztek. Ugyanakkor erőteljesebb lobbizást javasolt az ÉVOSZ-nak azért, hogy hosszabb legyen a forgóeszköz hitel futamideje.

Az ügyvezető igazgató ismertette a növekedési hitelprogram első lépcsőjének adatait is. A rendelkezésre álló 750 milliárd forintból 701 milliárd kelt el, 10 ezer szerződés keretében. A hitelek 60 százalékából új beruházás lett, a többi hitelkiváltás. A lehetséges 10 éves futamidővel szemben a szerződésekben 5-7 év szerepel. Az építőipar 21 milliárd forint hitelhez jutott, míg ingatlanügyletekre 48 milliárdot kaptak a cégek.

Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke röviden értékelte – az építőipar szemszögéből – az idei évet, és vázolta a jövő kilátásait. Optimizmusra ad okot szerinte a GDP növekedése, amely várhatóan folytatódik is. A következő uniós költségvetési ciklusban Magyarországra jutó 7200 milliárd forintnak 60 százalékát kívánja a kormány gazdaságfejlesztésre fordítani, és ebből jut feladat az építőiparnak is.

Kevésbé ad okot optimizmusra az, hogy az állam és az önkormányzatok nagyobb beruházásokat nem rendelnek, a külföldi beruházók kivárnak, magyarok pedig nincsenek a piacon. A szakmát nyugtalanítja, hogy az uniós források felhasználásáról szóló kormányhatározat úgy is értelmezhető, hogy csak állami tervező vehet részt a támogatott projektekben, és eddig nem kapták meg a hivatalos értelmezést – mondta az ÉVOSZ elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.