Bővít a Mol az Északi-tengeren

A Mol sikeresen lezárta második észak-tengeri akvizícióját, amelynek keretében a Premier Oil UK Limited 6 kutatási-termelési licenszben meglévő részesedését vásárolta meg - közölte a társaság s Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

"A tranzakció lezárásával a Mol-csoport stabil, alacsony kockázatú térségben terjeszti ki jelenlétét a globális tengeri kutatás-termelés területén. Ezen túl a tranzakció megvalósításával jelentős működési szinergiákat realizál új és már meglévő északi-tengeri eszközein" - idézi a közlemény Alexander Dodds kutatás-termelés ügyvezető igazgatót.

A közlemény szerint megvásárolt portfolió magában foglalja a Scott nevű mező 21,84 százalékos, a Rochelle 15 százalékos és a Telford 1,59 százalékos nem operált részesedését, és kiterjed további kutatási licenszekre is, mint például a Rochelle mező alatt elhelyezkedő felső Jura mélyszíntű lelőhely.

Az akvizíció eredményeképpen a becsült 2P készletnövekedés - az olajiparban leginkább figyelt készlet, amelynek a kitermelési esélye legalább 50 százalék - 14 millió hordó-olajegyenérték (MMboe), az eszközök megvásárolt részesedésre jutó átlagos éves értékesíthető termelése 2014-ben 3,7 ezer hordóegyenérték/nap volt. A meglévő készleteken felüli 7 MMboe (geológiai kockázattal nem súlyozott) kitermelhető prognosztikus vagyon további növekedési potenciált jelent.

Korábbi tájékoztatás szerint a vételár 130 millió dollár volt, a csoport működési cash-flowja teljes egészében fedezetet nyújt a tranzakcióra a 2014-es organikus beruházásokon felül. A Mol-csoport teljes egyesült királyságbeli portfoliójának kitermelési csúcsa 2018-ban várható 20-22 ezer hordó egyenérték napi szinten.

A tranzakció jelentős működési előnyöket ad a Mol-csoport már meglévő északi-tengeri portfoliójával. Az akvizícióval a Mol adóérték-csökkenési eszközhöz is jut. A Mol-csoport az észak-tengeri régión kívül a kurdisztáni régióban, Pakisztánban, Oroszországban, Kazahsztánban és a kelet-közép-európai régióban is kutat, illetve termel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.