Bővítés a fűzfői papírmanufaktúránál

Állami támogatással szigetelte le balatonfűzfői gyárát a Fűzfői Papírmanufaktúra Kft. Most már csak vevő kéne a termékre: teljes kapacitásuk kevesebb mint felén működnek.

Több mint 170 millió forintos beruházással fejlesztette balatonfűzfői gyárát a Fűzfői Papírmanufaktúra Kft. - közölte László Albert ügyvezető igazgató az MTI-vel.

Az iskolaszereket gyártó cég hatezer négyzetméteres épületének felújításához 55,8 millió forint támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv pályázatán.

Ennek keretében a cég az egész gyárépület komplett hőszigetelését, nyílászáróinak cseréjét és a tetőzet szigetelését valósította meg. A cég 2010-ben vásárolta meg az addig az önkormányzattól bérelt ingatlant. A négyszintes vasbetonszerkezetű épület leromlott műszaki állapota miatt korszerűsítésre szorult. Mivel fűtés az épület egészében nem volt, csak egyes üzemrészekben, telente szüneteltetni kellett a gyártást - mondta. A beruházással lehetővé vált a folyamatos termelés.

László Albert tájékoztatása szerint tavaly hetven százalékkal 1,9 milliárd forintra nőtt a vállalat nettó árbevétele. 2012-re 2,2 milliárd forintot terveznek. A cég stabilan nyereséges. Az eredményeket banki hitel nélkül érték el.

A növekedés motorját az export adta. Főbb partnereik Németország és Szlovákia, de a fűzfői papírfeldolgozó termékei megtalálhatóak valamennyi kereskedelmi lánc áruházaiban.

A gyárban a tavaly 3 500 tonna papírt dolgoztak fel, amiből 20 millió füzetet állítottak elő. Az idei terv 25-26 millió. A gyár teljes kapacitása akár 70 milliót is lehetővé tenne - fűzte hozzá.

A foglalkoztatottak létszáma jelenleg hatvan fő.

A céginformációs adatok szerint a kft. többsége egy, a Brit Virgin Szigeteken bejegyzett cég áttételes tulajdonában áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.