Bővít és korszerűsít a Continental Szlovákiában

Robert Fico és a Continental társaság vezérigazgatója Hannoverben írta alá azt az emlékeztetőt, amely alapján a német abroncsgyártó és autóipari beszállító 250 millió eurós beruházással új gyártósorokat helyez üzembe, és korszerűsíti a termelését a közép-szlovákiai Puhón (Púchov).

A szlovák miniszterelnök közölte, hogy a pozsonyi kabinet ennek fejében adókedvezményt nyújt a beruházónak, és hozzájárul az új gépek vásárlásához is.

A Continental tizenöt éve a korábban is gumiabroncsokat gyártó puhói Matador többségi tulajdonosa, jelenleg közel háromezer alkalmazottat foglalkoztat, a most bejelentett fejlesztések eredményeként fokozatosan további hatszázzal emelkedik majd a dolgozók száma.

Szlovák gazdasági lapok értesülése szerint Csehország, Lengyelország és Portugália is versengett a beruházásért, de a jelek szerint a legkedvezőbb feltételeket Szlovákia kínálta.

Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártjának szakpolitikusa lapunknak nyilatkozva elmondta: főleg a jelenlegi áldatlan helyzetben – amikor Szlovákiában a munkanélküliek aránya már meghaladja a 14 százalékot – különösen örvendetes, hogy a kassai U.S.Steel tulajdonosai mégsem távoznak Kelet-Szlovákiából, s az északi régióban pedig új munkahelyek létesülnek.

"Hasonló erőfeszítést és segítséget vártunk el Robert Fico előző kormánytól 2009-ben, amikor bezárta kapuit a párkányi papírgyár. A térség parlamenti képviselőiként az akkori válságos helyzetről tájékoztattuk az illetékes gazdasági minisztert. Segítséget kértünk tőle és a kabinettől. Amit a Vasmű jelent a Kelet-Szlovákia számára, a papírgyár működése ugyanilyen meghatározó volt a párkányi régióban, ahol különösen a külföldi tulajdonos távozása óta aggasztóan sok a munkanélküli. Akkor azonban Robert Fico és a kormánya nem mutatott ugyanolyan hajlandóságot a súlyos helyzet orvoslására, mint most, Kassa és Puhó esetében" – mutatott rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.