Bővít az IBM

Új épületszárnyat nyitott székesfehérvári szolgáltató központjában az IBM. Ezzel 290 új munkahely jön létre. Az IBM uniós támogatással valósította meg a fejlesztését. A Magyarországon levő mintegy 50 regionális szolgáltató központ több mint 20 ezer embert foglalkoztatnak.

A vevői igények bővülése miatt a meglévő szolgáltató központ fejlesztése mellett döntött az IMB, így új épületszárnyat nyitott székesfehérváron. A nemzetközi feladatokat ellátó központ bővítésével 290 új, döntő többségében magasan kvalifikált munkahely jön létre. Az IBM székesfehérvári fejlesztése a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében közvetlen támogatást nyert el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől.

A vállalat székesfehérvári, a számítástechnikai szoftverrendszerek távfelügyeletével foglalkozó központja immár tíz éves. A mostani bővítés a szolgáltatások körét is érinti majd. A beruházáshoz az IBM Data Storage Systems Kft. 500 millió forintos uniós támogatást kapott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának „nemzetközi szolgáltató központok létrehozására és fejlesztésére” című kiírásából.

Magyarországon az ezredforduló táján jelentek meg az első regionális szolgáltató központok. Eddig mintegy 50 telepedett le, mára már több mint 20 ezer embert foglalkoztatnak. A nagyobbak egyenként 500-1700 munkahelyet teremtettek. A Magyarországon letelepedett szolgáltató központok zöme regionális pénzügyi, számviteli, HR és back office illetve informatikai feladatokat végző központ. Eddig a regionális központok elsősorban Budapestet tekintették ideális telephelynek, ám egyre többen mennek vidékre, ahol ma már megtalálják a fiatal, képzett és nyelveket beszélő munkavállalókat.

 - A szolgáltató központok szerepe a jelenlegi helyzetben felerősödik, hiszen ezek a központok a vállalatcsoporton belül javítják a hatékonyságot, s így költségmegtakarítást eredményeznek. Magyarország iránt e téren továbbra is élénk az érdeklődés - mondta el Kilián Csaba, az ITD Hungary befektetési igazgatója. Hozzátette, az ITD Hungary jelenleg hét szolgáltató típusú beruházás Magyarországra telepítéséről folytat tárgyalásokat, amennyiben ezek mind megvalósulna, úgy 3000 új munkahely létesülhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.