Börtönbe vonul az adócsaló bankár

Beismerte bűnösségét az adócsaló Pius Kampfen, aki korábban 40 évig dolgozott a svájci Julius Baer privát banknak.

Beismerte bűnösségét Pius Kampfen, aki korábban 40 évig dolgozott a svájci Julius Baer privát banknak. A bankár 2001-ben nyugdíjba vonult, azonban ezt követően több titkos számlát is fenntartott, hogy ne kelljen adót fizetnie. Októberben ezért börtönbe kell vonulnia, maximum 5 évet kaphat, ezen felül pedig 1,5 millió dolláros pénzbírságot is be kell fizetnie - írja a Reutersre hivatkozva a Portfolio

Az amerikai hatóságok évekkel ezelőtt több nagyobb svájci privát bank ellen is vizsgálatot indítottak, Amerika ugyanis nem nézte tétlenül a válság kitörése után, hogy nagyon sok állampolgáruk olyan struktúrákban vegyen részt, amelyekkel az adófizetést részben vagy teljes egészében meg lehetett spórolni. A svájci banktitok intézménye igencsak meggyengült az utóbbi időben, több bank is peren kívüli megállapodással próbál menekülni, de egyre több hír érkezik letartóztatásokról vagy éppen perekről.

A Kaliforniában élő Kampfen 2000 és 2012 júniusa között a UBS-nél Albia Investments néven tartott több számlát, azonban volt számlája a Pictet, az ABN-AMRO, a Bank Vontobel és a Baumann & Cie szolgáltatóknál is. Kampfen a hatóságokat megtévesztette, igaz tudta, hogy például az Albia Investments számláit szerepeltetnie kellett volna a szja-bevallásban, azonban ezt nem tette meg 2007-2009 között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.