Börtön járhat a magas fizetésért

Magas fizetése miatt kellett bíróság elé állnia egy francia vállalat volt vezetőjének, akire felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kért az ügyész. Az ítélet precedensértékűnek számít majd.

Két év felfüggesztett börtönbüntetést és 375 ezer eurós pénzbüntetést kért pénteken a Párizs közeli Nanterre büntetőbíróságán az ügyész a Vinci építőipari vállalat egykori elnök-vezérigazgatója ellen. Antoine Zacharias az első olyan francia vállalatvezető, akit magas fizetése és prémiumai, valamint vezetői módszere miatt hivatali visszaéléssel vádolnak.

Az ítélet precedens értékű lehet a Franciaországban az utóbbi időben óriási botrányokat kiváltó magas menedzserfizetések kérdésében.

A 71 éves, jelenleg Svájcban élő nyugdíjas menedzser 1997 és 2006 között vezette a világ legnagyobb építőipari csoportját, amelynek egyik kisrészvényese 2007-ben tett ellene feljelentést.

Zachariast a kétezres évek elején a legjobban kereső francia vállalatvezetőként tartották számon: 2003-ban még évi 2,9 millió eurót keresett, 2004-ben már 3,3 millió eurót, s nyugdíjazásakor már 4,29 millió eurós évi fizetése volt, amelynek alapján 12,8 millió eurós végkielégítéssel távozott. Állami nyugdíján felül a Vinci évi 2,9 millió eurós kiegészítő nyugdíjat állapított meg számára, s milliós nagyságrendben kapott részvényopciókat is.

Az ügyészség azzal vádolja Zachariast, hogy bizalmi embereit ültette a fizetéseket megállapító igazgatótanácsba, s így gyakorlatilag saját maga dönthetett a számára történő kifizetésekről. "A siker nevében nem engedhető meg minden, és nem is igazolható minden" - érvelt vádbeszédében Marie-Aimée Gaspari ügyész, aki szerint egyértelmű, hogy kizárólag a vállalatvezető érdekében történt csalás a fizetések megállapításának szabályozásakor.

Zacharias tagadja az ellene felhozott vádakat és úgy véli: megérdemelte fizetését és a magas prémiumokat, mert neki köszönhette a Vinci a látványos növekedését.

Fabrice Rémon, egy kisrészvényeseknek tanácsot nyújtó iroda vezetője a France 2 közszolgálati televízióban viszont azt hangsúlyozta, hogy nem Zachariast, hanem az igazgatótanácsi tagokat kellene inkább megkérdezni arról, hogyan engedélyezhették a hihetetlen mértékű kifizetéseket az elnök-vezérigazgatónak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.