Borsik János: a kormánynak nincs programja

A kormánynak gyakorlatilag nincs programja, az emberek bizonytalanságérzetét pedig nagyban növeli, hogy végig nem gondolt eseti döntések születnek - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke csütörtökön Salgótarjánban sajtótájékoztatón.

Borsik János úgy fogalmazott: a két akcióterv nem akar összeállni egy koherens kormányprogrammá, "az, hogy egy kormánynak ne legyen programja, újszerű a magyar gyakorlatban". Az elnök példaként hozta a magánnyugdíjpénztárak ügyét. Felidézte: először bejelentették, hogy átirányítják a járulékokat, majd a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott "elkezdte mondani, hogy nagyon rosszul működnek ezek a pénztárak", az elfogadott törvény pedig nem tér ki arra, hogyan írják majd jóvá a tagok felhalmozását.

Tipikus dolog, hogy hoznak egy döntést, de a döntés végrehajtása nincs kitalálva - tette hozzá. Az ASZSZ vezetője szerint a 98 százalékos különadó "elérte, eltalálta azokat is, akik igazán nem szolgáltak rá, hogy őket sújtsák". Azzal kapcsolatban, hogy egy fideszes javaslat szűkítené az Alkotmánybíróság jogkörét, miután a testület alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a különadót, Borsik János azt mondta: a jogállamiságot a legkisebb mértékben sem szabad kikezdeni.

Az elnök hangsúlyozta: az ASZSZ igazságtalannak és aránytalannak tartja a 16 százalékos egykulcsos adót, mert az alacsony keresetűeket sújtja, a magas jövedelműek pedig még több nettó fizetést realizálhatnak. Ha ez így marad, a munkavállalók 80 százaléka rosszabbul jár - mondta.

A minimálbérnél évi 25 ezer forint körüli a veszteség, a 210-220 ezres havi bruttó átlagkeresetnél mintegy 55 ezer, míg az egymilliós bruttó keresetnél közel egymillió 200 ezer az éves nettó nyereség - sorolta a szakszervezeti vezető. Ezeket a számokat egy sor más dolog eltérítheti, ezért nem fejeződtek be az egyeztetések az adójóváírás kivezetéséről - tette hozzá Borsik János.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.