Borral úszik Csányi pénze

Ha meg nem is részegülnek az elmúlt évi teljesítménytől az OTP Bank első emberéhez köthető Csányi Pincészetnél, ám összességében azért elmondható, hogy jobb évet zártak, mint 2014-ben – olvasható ki a Cégbíróságra leadott mérlegszámokból. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Villányban lévő borászat ne lett volna veszteséges, de van minek örülni: a mintegy mínusz 17 millió forintos mérleg szerinti eredmény jelentős előrelépés a megelőző évi 97 millió forintos veszteség után.

A villányi társaság árbevétele több mint 15 százalékkal nőtt
A villányi társaság árbevétele több mint 15 százalékkal nőtt
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A társaság fizethetett volna osztalékot a tulajdonosainak, ám a közgyűlés ilyen döntést nem hozott. Szintén kedvező hír az OTP-vezér számára, hogy érdemben javult a vállalkozás üzemi eredménye is, hiszen csupán 257 ezer forintos veszteséget produkált, míg a megelőző évben ezen a mérlegsoron közel 26 millió forintos mínuszt volt kénytelen elkönyvelni.

A társaság működése tavaly jóval hatékonyabb volt, mint egy évvel korábban, igaz, a nyereséghez még kevés volt. A veszteség csökkenésének egyik oka a mérséklődő kamatlábak hozta alacsonyabb kamatteher, és az éves árbevétel is emelkedett, a 2014-es 1,09 milliárd forintról 1,26 milliárdra. A borászat szőlőtelepítési támogatást nem, ám kertészeti géptámogatást például igénybe vett. Ennek mértéke az elmúlt évben 8,4 millió forint volt, ami jócskán alulmúlja a megelőző évi 32,1 millió forintot.

A Csányi Pincészet Németország felé jelentősen növelte a kivitelt, igaz, az most is 10 millió forint alatt marad, ám ami igazán szembeötlő, hogy az Egyesült Királyságba irányuló szállításaik mintegy tizedükre – 22,1 millió forintról 2,1 millió forintra – estek.

A cég legnagyobb exportpiaca változatlanul Kína, ahová közel 70 millió forint értékben vittek bort.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.