Böröndben a pénz Szekszárdon

Tyrone Siu / Reuters

 Csaknem két és fél milliárd forintos beruházással közel 30 százalékkal bővíti kapacitását az utazóbőröndöket gyártó Samsonite Hungária Kft. szekszárdi üzemében - közölte a társaság. A kft. a 2,39 milliárd forintos fejlesztéshez 717 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv forrásaiból. Ezzel a Samsonite cégcsoport folytatja a 2009-ben megkezdett, több mint ötmilliárd forint értékű beruházási programját Magyarországon - számolt be a Portfolio.hu.

A projekt keretében polikarbonát bőröndgyártó kapacitást építenek ki, a napi 800 bőrönd gyártását lehetővé tévő gépekhez új, 4400 négyzetméteres csarnok épül a cég szekszárdi telephelyén. A cég közleménye szerint a fejlesztéssel a kft. termékportfóliója szélesebbé válik, termelési kapacitása 28 százalékkal bővül, ez hosszú távon biztosítja a termelést Magyarországon, ezen belül a dél-dunántúli régióban tartását.

Pinczel József gyárigazgató az MTI-nek azt is elmondta: az új üzemcsarnok várhatóan május közepén elkészül, és május végén, június elején elkezdődik a gyártás. A szekszárdi üzem alapterülete 19 ezer négyzetméterre bővül.

A társaság, amely tavaly 640 ezer utazóbőröndöt gyártott, idén pedig a tervek szerint 700 ezret állít elő, a projekt keretében ötvennel bővítette dolgozói létszámát, jelenleg 500 embernek ad munkát - tette hozzá.

A Samsonite Hungária a 2012-es 11,59 milliárd forint árbevétel után 2013-ban 12,7 milliárd forint árbevételt és 1,2 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. A cég idei tervezett árbevétele 15 milliárd, az adózás előtti eredmény pedig 1,5 milliárd forint - mondta a gyárigazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.