Jutalomról szó sem lehet!

A magyar munkavállalók többsége úgy érzi, megérdemelné az év végi bónuszt, de csak harmaduk gondolja úgy, hogy valóban meg is kapja azt – derül ki a Randstad kutatásából. Kisebb céges ajándékra is kevesebben számítanak, mint két éve. A közszférában nincs jutalom.

Nemzetközi összehasonlításban kevés magyar számít pénzjutalomra az idei év végén – derül ki a Randstad Workmonitor 2012. év végi felméréséből. Míg Csehországban 44 százalék, Lengyelországban 46 százalék, Szlovákiában pedig 57 százalék gondolja úgy, hogy kap valamilyen prémiumot, hazánkban csak a megkérdezettek 30 százaléka számít a bónuszra. A felmérés szerint a probléma nem a munkavállalók teljesítményével van: a válaszadók 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az év elején kitűzött célok alapján megérdemelné az egyszeri pénzjutalmat.

Nemcsak a nagyobb összeget jelentő bónuszra, hanem kisebb céges ajándékcsomagra sem számít a magyar munkavállalók 70 százaléka. „Valószínűleg a gazdasági helyzet miatt szűkmarkúak idén a cégek, hiszen a két évvel ezelőtti kutatásunkban még a magyarok 54 százaléka gondolta úgy, hogy kap egy kisebb ajándékcsomagot a munkahelyén” – tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A közszférában még egyértelműbb a helyzet, ahogyan lapunk kérdésére Hajdu Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke válaszolta: a kormány álláspontja, hogy egyetlenegy minisztérium sem szakadhat el a valóságtól, és mivel 2012-ben Magyarországon nem volt gazdasági növekedés, ezért nem lehet pluszkiadással terhelni a tárcák költségvetését. Ebből fakadóan béren felüli és béren kívüli juttatásokra nincs lehetőség semmilyen formában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.