Bokros: csodában bízunk, vagy teszünk is érte valamit?

Az átrendeződő világgazdaságban Európa a vesztesek közé kerülhet, ha nem találja meg a munkavállalás ösztönzésének megfelelő módszereit, ha nem lesz képes az előnyeiből fakadó kitörési pontok fellelésére. Ez nem lehetséges mélyreható reformok nélkül, s e folyamathoz Magyarországnak is csatlakoznia kell, máskülönben a leszakadó Európán belül is a lemaradók közé kerül. Ezt mondja Bokros Lajos volt pénzügyminiszter és világbanki igazgató, a Közép-Európai Egyetem tanára, aki az MDF jelöltjeként jutott be az Európai Parlamentbe, ahol a brit konzervatívok szervezte reformfrakció és egyben a költségvetési bizottság tagja lett.

- Brüsszeltől Washingtonig élénk vita bontakozik ki arról, vajon a válságnak mely szakaszában vagyunk, láthatóak-e a kibontakozás jelei, a zöld hajtások, vagy sem. Ön szerint hol tartunk?

- Három tényezőt emelnék ki. Először is, zöld hajtások mindig vannak, nincs olyan szörnyű válság, amely valakinek ne lenne jó. Nem lehet tehát pusztán abból kedvező következtetésekre jutni, hogy lám most is akad, akinek jól megy. Minden válságnak vannak nyertesei és vesztesei. Aki most akar ingatlant vásárolni, és van pénze, mert jókor szabadult meg részvényeitől, ma császárnak érezheti magát. Ilyen körülmények között helyesebb piaci átrendeződésről beszélni, hogy a nyertesek és a vesztesek aránya megváltozott, több a vesztes, mint a nyertes. És a vesztesek között nagyon sokan vannak, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert nem mérték fel helyesen saját erőforrásaikat, tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért. Azokra gondolok elsősorban, akik nyakló nélkül vették fel a hiteleket. Persze el kell ismerni, hogy erre az állami szabályozás lazaságai is ösztönözhettek sokakat. Brüsszelben is találtam példát arra, hogy két éve felvett valaki hitelt, mert a pénzintézetek 120 százalék kölcsönt adtak lakásvásárlásra. Nemcsak saját erőre nem volt szükség, hanem még további vásárlásra is jutott a pénzből. Ha valaki elveszti az állását, a befektetésként vett lakást pedig nem tudja kiadni, akkor persze nagy baj van, mert a jövedelme és a vagyona is csökken, miközben a tartozása az égbe szökik. A válság tehát átrendezi a viszonyokat, vannak, akik többszörösen is vesztesek, de azért az egyéni felelősségről se feledkezzünk meg.

Másodszor, az átrendeződés a világgazdaságot is jellemzi. Egyes fejlődő országok, például Kína, India, néhány latin-amerikai és afrikai ország ugyanúgy profitál, mint azok az egyének, akik most jelennek meg vevőként az ingatlanpiacon. Felértékelődik a súlya ezen országoknak, miközben az Egyesült Államok és sajnos Európa is veszít abból a geostratégiai jelentőségéből, ami az egész huszadik században meghatározta politikáját.

S harmadszor: el kell döntenünk, bízunk-e a csodában, s várjuk a válság elmúltát, vagy teszünk is ezért valamit. Minden kormánynak azt tanácsolom, hogy használja ki azt a lélektani előnyt, ami abból fakad, hogy az emberek érzik a válságot és nyitottabbak olyan reformokra, amelyek korábban szinte elképzelhetetlenek voltak. Jól látható, hogy Németországtól Franciaországon át Itáliáig szükség lenne olyan államháztartási reformokra, amelyek elsősorban a munkára ösztönöznek. Kohl kancellár már húsz éve, a német egyesítés idején figyelmeztetett: Németország kollektív vidámparkká vált, a munkának csökkent a becsülete, s mindenki azt várta, hogy az állam az adófizetők pénzéből őt megvédje a piac minden esetleges kihívásával szemben. Ha ezt a szemléletet nem tudja Európa meghaladni - s e mentalitásnak számos megnyilvánulásával találkozom Brüsszelben is -, akkor ez a gazdasági térség végérvényesen le fog szakadni. Kínához, Indiához és egyéb feltörekvő országokhoz képest.

- A világgazdasági átrendeződés folyamata már a válság előtt megindult, csak az elismerése nem történt meg a nemzetközi szervezetekben. Most elemi erővel jelentkeznek a feltörekvő országok, amelyek talán nem is nevezhetőek már feltörekvőknek.

- Úgy vélem, hogy továbbra is feltörekvőnek nevezhetőek, méghozzá két értelemben. Egyrészt az egy főre jutó nemzeti jövedelmük még mindig alacsony. Igaz, Kína idén várhatóan megelőzi Németországot, majd néhány éven belül Japánt is, és a világgazdaság második hatalmává válik az Egyesült Államok után. De ha ezt a hatalmas nemzeti jövedelmet elosztjuk 1,3 milliárddal, akkor kiderül, Kína még mindig szegény ország. Bár a középosztály drámai gyorsasággal bővül, s ma már 300-400 millióra teszik azok számát, akik jó minőségű lakással, jó fizetéssel, utazási lehetőséggel, magas fogyasztással rendelkeznek. Másrészt feltörekvők azért is, mert az államnak és a piacnak az intézményei ezekben az országokban még mindig gyengék. Minden siker ellenére senki sem állíthatja, hogy a kínai, indiai, vagy orosz bankok erősebbek volnának, mint az amerikaiak vagy a nyugat-európaiak. Gyenge az irányítási szerkezetük, a politika mélyen beleavatkozik üzletpolitikájukba. Vagyis pusztán gyors iramú növekedésük miatt nem lehet fejlettnek minősíteni őket.

- Mi következik ebből az átrendeződés folyamatára nézve?

- Két dolog. Az egyik: vajon melyik lesz az az üzleti kultúra, amelyik uralkodóvá válik a világgazdaságban. Nem szeretném, ha az orosz vagy a kínai lenne, amely oligarchikus renden alapul, amelyben a kisbefektetőknek, a társtulajdonosoknak, a kisebbségi részvényeseknek marginális szerepük van. Az erőfölénnyel durván visszaélnek ezekben az országokban, nincs érdemi versenyszabályozás. Az állam túlságosan is rátelepszik ezekre a gazdaságokra, ideológiai értelemben pedig az államkapitalista szerepvállalásnak az ünneplése zajlik. Ehhez képest az amerikai, nyugat-európai üzleti kultúra, civilizáció magasabb fejlettségi fokon áll, ahol az ellensúlyok egyensúlyára épül a politikai élet. Ez az intézményes demokrácia legfőbb záloga. Hiába barátja valaki az elnöknek, még börtönbe zárják, ha lop. Ez azért fontos, mert a mi közép-kelet-európai üzleti kultúránk is inkább az oroszhoz, a kínaihoz áll közel, s nem az amerikaihoz, vagy a nyugat-európaihoz, s pláne nem az észak-európaihoz. A másik: meg kell találni azokat a világméretű nemzetközi intézményeket, ahová be tudjuk emelni a feltörekvőket. Gondolok a G20-as csoportra, a Nemzetközi Valutaalap vagy éppen az ENSZ Biztonsági Tanácsának az átalakítására. Erre azért van szükség, mert ha a Nyugat önző módon ostromlott erődként védelmezi ezeket a szervezeteket, és nem nyitja ki a kapukat, akkor félő, hogy ezek az országok ezen intézményeken kívül sokkal kevésbé civilizáltan és sokkal agresszívebben szerveződnek meg. Ha így lesz, az sokkal rosszabb lesz a múlt század második felének hidegháborús korszakánál.

num_article=342795|num_paragraph=8|num_seq=1|num_picture=101251|txt_caption=Európa végérvényesen lemarad, ha nem ösztönöz munkára - figyelmeztet Bokros Lajos|txt_author=|txt_source=|txt_align=left|num_width=330|num_ratio=|
nol_oldNolPicture
mceBlockPasteEnd

- Ha már az államkapitalizmusnál tartunk, az amerikai és az európai kormányok is erőteljesen beavatkoztak a válság terhe alatt a gazdaságba. Igaz, most megpróbálnak visszavonulót fújni. Nem érzékel a piacellenes retorikában azért némi veszélyt is?

- Bízom benne, hogy a pénzügyi válság rövid lejáratú lesz, és tíz év múlva a világgazdaság történetének rossz emlékű epizódjaként emlékszünk majd rá. Az állam mostani kivételes szerepvállasát az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nem szabad összekeverni a hosszú távú irányzatokkal. Fontos: Angliától az Egyesült Államokon át egészen Franciaországig a politikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy ideiglenes intézkedésnek tekintik az állami tulajdonszerzést például a nagy bankokban. Azért ad ez okot bizakodásra, mert ha egy politikus ezt hangsúlyozza, nyilván azért teszi, mert ezt várja el a közvélemény. S ha a közvélemény ezt várja, akkor azért lehet bízni benne, hogy az állam túlhatalma nem ereszt gyökeret.

- Ha eltekintünk a pénzügyi rendszer sok tekintetben technikai jellegű újraszabályozásától, akkor azt látjuk, hogy a vezető világgazdasági hatalmak a zöld átállásban, a klímavédelem és a gazdaságfejlesztés összekötésében jelölik meg a hosszú távú fejlődés irányát. Ennek persze ellentmond, hogy közben a sok embert foglalkoztató iparágakat védik. S egyáltalán, az államnak kell-e megmondania, merre menjünk?

- Ebből a szempontból a válságnak pozitív hatásait hangsúlyoznám. A krízis világossá tette, hogy bizonyos iparágak tevékenységére, termékeire nincs szükség. Nem az állam miatt egyébként, hanem mert a piac, a társadalom, a fogyasztó nem igényli őket. A zöld irányzatban azért lehet bízni, mert a globális felmelegedés elleni harc fontosságát a közember is megérti. Hajlandó ehhez alkalmazkodni fogyasztásával, s adott esetben igenis odafigyelni rá, hogy olyan terméket vásároljon, amelynek energiaszennyezési lábnyoma nem túl nagy. Mindenki érdekelt abban, hogy a drága energiából megtakarítson, hogy a globális felmelegedést akadályozzuk. Mindig lesznek persze olyan csoportok, amelyek érdekei ezzel nem esnek egybe, de a piacgazdaságnak éppen a csodája, hogy a fogyasztó a király. Ha ő úgy dönt, hogy bizonyos technológiákon alapuló termékekre nincs kereslet, akkor hiába ágálnak a régi iparágak, eltűnnek. Nézzük csak meg Belgiumot, hogyan tűnt el fokozatosan a szén és acélipar. Állami segítséggel szépen lassan kimúlt. Az állam a kimúlást csupán kevésbé fájdalmassá akarta tenni, s ez indokolt lehet ma is, hiszen rengeteg embernek igenis fájdalmat okozott, amikor elvesztette állását. E folyamatban az oktatásnak is fontos szerep jut, hogy rugalmasan igazodjék a piaci igényekhez. Belgium a vas és acél országából a fejlett technológia központjává vált, többletet mutató külkereskedelmi és fizetési mérleggel. A magas államadósság ilyen körülmények között nem hordoz különösebb veszélyt magában. A piacgazdaságot tehát nem kell eltemetni, a válság esetén megnövekvő állami beavatkozás lehet pozitív, de lehet negatív is. Akadnak versenyerősítő beavatkozások, a társadalmi költségeket enyhítők, míg elképzelhetőek protekcionista intézkedések is, amelyek persze károsak.

- Brüsszelben nagyon sokat beszélnek a zöld gazdaságról, de kevesebbet tesznek érte, s keveset költenek rá. Beszélgetésünk elején említette, aggódik, hogy Európa lemarad. Bizottsági szakértők elemzései is felvetik: a válság nyomán is sérül az unió növekedési képessége. Hol a helye Európának az átrendeződő világban?

- Történelmi kihívásnak ígérkezik, hogy megtaláljuk a kitörési pontokat. Nem általában kell a hangsúlyt az innovációra, a kutatás-fejlesztésre, az oktatásra helyezni, hanem konkrétan meg kell nézni, melyek azok a területek, ahol Európának komparatív előnyei vannak, hol kell a kiművelt emberfők sokaságát növelni, hogyan kell a munkára való ösztönzést erősíteni, a munka becsületét, visszaadni. E tekintetben Európa lemaradt az Egyesült Államok mögött is. A munkaerőpiac túlszabályozása, amelynek célja a termelőt és a munkavállalót megvédeni a piac minden rezdülése ellen, zsákutca. A strukturális munkanélküliség Európában nagyon magas. Spanyolországban a válság nyomán húsz százalékra szökött fel a ráta, s ez visszafelé is bebizonyítja, hogy egyfajta mesterséges konjunktúra fedte el a munkaerőpiac torzulásait. Európának nagyon komoly reformokra van szüksége, részben azért is, hogy a munkanélküliekkel a szolidaritást fokozni tudja. A kedvezményekért folyó harc helyett áldozatokat kellene hozni, többet dolgozni, adott esetben kisebb jövedelemért.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

- Anélkül, hogy a magyar gazdaságpolitika elmúlt nyolc évének tévelygéseit újra számba vennénk, mi következik mindebből számunkra?

- Csak ismételni tudom, amit annyiszor elmondtam. Magyarországon nem elég a válságkezelés, a költségvetési kiigazítás, hanem nagyon komoly szerkezeti és intézményi reformokra van szükség. Ellentétben a populizmus hangjaival, a piacot nem gyengíteni, hanem erősíteni, az államot nem növelni, hanem kisebbíteni kell, az állam hatékonyságát, a támogatások, beavatkozások célzottságát, és az egész apparátus tisztakezűségét növelni. Magyarország a GPD ötven százalékára rugó jövedelemelosztással soha nem tud elkezdeni növekedni. Ezt az arányt lényegesen csökkenteni kell, jóval túl azon a mértéken, amit most a válságkezelés keretében bizonyos közterhek mérséklése előirányoz. Különösen, hogy a kiadási oldalon nem látni tartós csökkenést, csak vágásokat, amelyek visszanőhetnek. Most mindenki érzi, hogy a válság miatt takarékoskodni kell, de nehogy az legyen az illúziónk, hogy az exportpiacok újranyílása, a kivitel növekedése nyomán megint a magas adó - magas költekezés pályájára állhatunk vissza. Most az lenne a feladat, hogy komoly reformokkal lényegesen szűkítsük az állam jövedelem újraelosztó szerepét, miközben azokon a területeken, ahol az állam fennmarad, a közjavak minőségét javítani kell. Az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjrendszerre, a közigazgatásra, ezen belül az önkormányzatokra, az adórendszerre gondolok, de nyugodtan tovább lehetne menni: a bíróságok, az ügyészségek, a MÁV, az állami vállalatok, a közbeszerzések, a pártok finanszírozása iszonyatosan pazarló. Ki merem jelenteni: fosztogatás zajlik, aminek következménye a gazdaság és a társadalom erkölcsi szövetének szétzilálása. Ezt mind meg kell változtatni, legalább azért, hogy a magyar gazdaság növekedési rátája elérje azt a szintet, ami reményt adhat az európai felzárkózásra - egy emberöltő alatt.

- Magyar képviselőként az Európai Parlamentben milyen esélyei vannak arra, hogy egyrészt az európai, másrészt a magyar gondolkodásra hatni tudjon?

- Erőmet nem kímélve azon leszek, hogy állandóan jelen legyek az Európai Parlamenten belüli és kívüli közéletben. Már több meghívást kaptam különböző konferenciákra. Részt veszek a brit Konzervatív Párt szeptember végi kongresszusán is. Nyílik majd tér, hogy ezeket a vállaltan szabadelvű, konzervatív és a reformok iránt elkötelezett nézeteket egész Európában képviselni tudjam.

Bokros Lajos
2009-07-24, Bokros Lajos, Reviczky Zsolt felvétele,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.