Biztosítókartell: új eljárást rendelt el a bíróság az alkuszcégek esetében

Új eljárásra kötelezte - részben - a Gazdasági Versenyhivatalt a bíróság az úgynevezett biztosítókartell ügyében. A Fővárosi Bíróság azt nem vitatta, hogy a versenyhatóság jogosan marasztalta el kartellezés miatt a biztosítótársaságokat és a gépjárműkereskedőket, ám az alkuszcégek esetében új eljárásra kötelezte a hatóságot.

Részben megváltoztatta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését a Fővárosi Bíróság az úgynevezett biztosítókartell ügyében. Azt nem vitatta, hogy a versenyhatóság jogosan marasztalta el kartellezés miatt a biztosítótársaságokat és a gépjárműkereskedőket, ám az alkuszcégek esetében új eljárásra kötelezte a hatóságot. Ezzel együtt a bíróság csökkentette a GVH által kirótt bírság összegét is, az alkuszi megállapodásokra eső résszel. A GVH 2006 decemberében született határozatában megállapította, hogy a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsított több nagy biztosítótársaság, néhány - többek között ezek érdekeltségébe tartozó - alkuszcég és a Gépjármű Márkakereskedők Országos szövetsége. Az érintettek a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló megállapodások tárgyában hozott döntéseivel valósították meg a jogsértést a GVH határozata szerint. Az ügyben néhány biztosítótársaság milliárdos nagyságrendű büntetést kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.