Biztonságosabb volt tavaly repülni - tényleg

Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint 2014-ben biztonságosabb volt a légiközlekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ha ön ezt nem így gondolja, akkor sok cikket olvasott el egy maláj és egy ázsiai fapados gép katasztrófájáról. A szervezet közleménye szerint az elmúlt évben egymillió repülésre 0,23 áldozat jutott, szemben a 2013-as 0,41-gyel. Összesen 12 halálos baleset történt az év során, ezekben 641-en vesztették életüket, míg az ötéves átlag 19 balesetben 517 áldozat.

Az elmúlt évben 3,3 milliárd utast szállítottak a légitársaságok 38 millió repülés alkalmával. A statisztikába nem számították bele az orosz-ukrán határ közelében lelőtt Malaysia Airlines MH17-es járatát, mivel nem repülésbiztonsági okai voltak a balesetnek. Az IATA összesített adatai szerint a világ régiói közül Európát kivéve tavaly mindenhol javult a repülésbiztonság az előző évhez képest, az öreg kontinens sem rontott, csak fenntartani tudta 0,15-ös mutatóját.

Három durva baleset volt tavaly, az egyik tegnap egy éve. A Malaysian Airlines 370-es és 17-es járata március 8-án tűnt el a dél-kínai tenger felett, a Kuala Lumpurból Pekingbe tartógépen 227 utas és 12 fő hajózó személyzet volt. A gépet azóta sem találták meg. Egy Boeing 777-est július 17-én lőtték le Donyeck közelében. Az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőn 298-an voltak, amikor rakétatalálat érte. Azóta sem tudni, ki lőttei ki a civil gépet. Lezuhant az első fapados gép is, az Air Asia Surabayából Szingapúrba tartó járata december 28-án szenvedett balesetet fedélzetén 155 utassal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.