Biztonsági cégek vitája miatt áll egy egri autóipari beszállító

Az egri ZF Hungária Kft. nem tudja kitessékelni területéről a kirúgott biztonsági cég embereit, akik nem engedik be az új őrző-védőket, ezért munkaszünetet kellett elrendelni az ezer embert foglalkoztató autóipari beszállítónál. A társaság igazgatója szerint abszurdum, hogy a rendőrség nem segédkezik a magánterületükről eltávolítani a nem kívánatos személyeket.

Munkaszünetet rendeltek el hétfőre az ezer embert foglalkoztató egri ZF Hungária Kft.-nél, miután az üzem területének őrzését ellátó biztonsági cég alkalmazottai sztrájkba léptek, és megszállták a gyár területét. Erre azért került sor, mert a ZF szerződésszegésre hivatkozva azonnali hatállyal felmondta a szerződést az Őrmester Kft.-vel, és egy másik őrző-védő társaságot bízott meg a terület biztosításával. Az utóbbi embereit viszont nem engedik be a gyárba az Őrmester alkalmazottai. A ZF. emiatt hatósági beavatkozást kért, de a rendőrök a jogosultság hiányára hivatkozva nem intézkedtek - közölte a cégvezető.

A cég vezetője szerint a sztrájk előzménye, hogy az Őrmester Kft.-nél belső munkaügyi vita alakult ki, és a munkatársak csütörtök délután jelentették be, hogy nem látják el a gyár őrzését. Mivel pénteken sem jutottak megegyezésre, ezért a ZF felmondta a szerződést, és egy másik céget bízott meg a terület biztosításával. Ulrich Diller nem nevezte meg az utóbbi társaságot.

Az Őrmester Kft. azonban nem adta át a szolgálatot, és emberei nem hagyták el a gyár területét - ismertette a helyzetet az elnök-igazgató.Ulrich Diller a magyarországi jogbiztonság hiányosságaként értékelte a történteket, mert - fogalmazott - abszurdum, hogy saját magánterületükről a rendőrség segítségével nem távolíthatják el a nemkívánatos személyeket. Közlése szerint egyelőre hétfőre rendelték el a munkaszünetet, ám ez kitolódhat, amennyiben nem tudják megoldani az üzem vagyonvédelmét.

 

 

Az egri ZF Hungária Kft.
Az egri ZF Hungária Kft.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.