A Best Reisen utasainak többsége már hazatért

A csődbe ment Best Reisen külföldön maradt ügyfeleinek döntő többségét, 90 százalékát már hazahozta az utazási iroda biztosítója, a QBE.

Már csaknem minden utas hazaérkezett a Best Reisen utazási iroda károsultjai közül. A QBE biztosítóhoz eddig 480 kárbejelentés érkezett azoktól, akik már nem tudtak elutazni, és még mintegy 250 bejelentésre számítanak - mondta el Dénes Attila, a QBE Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatója.

A végső összesítés szerint mintegy 780 utas maradt külföldön, miután a Best Reisen augusztus 16-án felfüggesztette utazásszervezői tevékenységét, közülük több mint 700 már hazaérkezett - közölte a vezérigazgató. Hozzátette: azok vannak még kint, akik hosszabb nyaralásra fizettek be, illetve az egyéni utazók, de ezek a visszautak minden esetben rendben vannak, gond nélkül haza tudnak majd jönni az utasok.

A biztosítóhoz eddig mintegy 480 kárbejelentés érkezett azoktól, akik már nem tudtak elutazni, ez körülbelül 1300 embert érint. A QBE még mintegy 250 kárbejelentésre számít - mondta el Dénes Attila. A vezérigazgató kitért arra is: a biztosító próbál segíteni azoknak, akik mégis szeretnének elutazni. A QBE eddig három utazási irodával, az Ibusszal, a Neckermannal és a Taurus Reisennel állapodott meg. Ezek kínálatából választhatnak a Best Reisen pórul járt utasai, az irodák pedig közvetlenül a biztosítóval számolnak majd el.

Azt jelenleg még nem lehet pontosan tudni, hogy végül hányan választanak utazást, hányan nyújtanak majd be kártérítési igényt a biztosítóhoz, illetve hányan vannak, akik bankkártyával fizettek, így közvetlenül a bankjukhoz fordulhatnak - hangsúlyozta Dénes Attila. A kárigények feldolgozása folyamatban van, várhatóan szeptemberben megkezdődhetnek a kifizetések - közölte a vezérigazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.