Bernanke is mindent megtesz a gazdaságért

A kiábrándító augusztusi foglalkoztatási adat nyomán az elemzők arra számítanak, hogy az amerikai jegybank (Fed) e heti kétnapos ülése után csütörtökön bejelenti, hogy megindítja a monetáris könnyítés harmadik szakaszát, s egészen 2015-ig tartani ígéri a nulla százalékhoz közeli irányadó kamatot. Közben a Moody's is leminősítéssel fenyegeti az Egyesült Államokat, ha az elnökválasztás után nem alakul ki ésszerű költségvetési és adósságcsökkentési pálya.

Kína lassít, Európa recesszióban, így az amerikai lehetne a világgazdaság motorja. Ám a növekedés irama lanyha, a munkanélküliség magas, valamint még mindig nehezen jutnak hitelhez a háztartások és a cégek.

Elemzők, akik nagy figyelemmel kísérik a Fed szerdán kezdődött kétnapos ülését, azt vélték kihallani Ben Bernanke jegybankelnök augusztus végi Jackson Hole-i beszédéből, hogy ő is mindent megtesz a gazdaság élénkítéséért, a növekedés serkentéséért és a munkanélküliség csökkentéséért.

Ez a beszédbe rejtett fogadkozás egybecseng az európai jegybankelnök, Mario Draghi nyíltan vállalt ígéretével, hogy mindent megtesz az euró védelmében. Az amerikai döntéshozók, akik az utóbbi időben többször is felvetették, hogy az amerikai gazdaságra leselkedő veszélyek közül az egyik legsúlyosabb az európai válságkezelés elégtelensége, most számba vehetik az Európai Központi Bank állampapír-vásárlási szándékának múlt heti bejelentését, a német alkotmánybíróságnak az Európai Stabilitási Mechanizmus felállítására vonatkozó friss jóváhagyó döntését és az Európai Bizottság szerdán közzétett javaslatait a bankunió létrehozására. Ennek keretében a valutaövezeti tagállamok késznek mutatkoznak – éles viták után persze - feladni bankfelügyeleti szuverenitásuk egy részét.

A figyelem középpontjában az amerikai gazdaság helyzete áll. A megfigyelők utalnak arra is, hogy Ben Bernanke beszéde emlékeztetett a jegybankelnöknek még kutatóként 1999-ben papírra vetett gondolataira a japán problémák megoldására. Tanulmányában azt írta, hogy a tokiói hatóságok önmagukat bénították meg, s ez az állapot csak akkor javulhat, ha agresszív lépésekre szánják rá magukat.

A Jackson Hole-i beszédet sokan úgy értelmezik, hogy Bernanke megfogalmazta: ne a különböző stratégiák előnyeit és hátrányait ecseteljük, hanem tegyünk végre valamit a növekedés ösztönzéséért, hogy az elfogadhatónál legalább két százalékkal magasabb, és súlyos szociális feszültségeket magában hordozó munkanélküliség mérséklődjék. Az állástalanok aránya 43 hónapja nyolc százalék felett tanyázik, s az augusztusi adat kiábrándítóan gyengének bizonyult. Ráadásul az elnökválasztási kampány döntő szakaszában késztette magyarázkodásra Barack Obama elnököt, akit vetélytársa, a republikánus Mitt Romney nem habozott azzal támadni, hogy ellenfele gazdaságpolitikája vezetett idáig.

A kampányvitától eltekintve az adat valóban aggasztó. Ráadásul a munkaügyi minisztérium a júliusi 163 ezres számot is lefelé módosította 22 ezerrel. A Fed nyilván nem tesz eleget kettős feladatának. Az infláció a kétszázalékos cél alá süllyedt, miközben a teljes foglalkoztatás sem valósul meg. Így a hírügynökségek által megkérdezett szakértők több mint fele várja azt, hogy a kétnapos ülés után a Fed nyílt piaci bizottsága bejelenti: jelzálog-fedezetű értékpapírokat vásárol, azaz 2008 és 2011 után 2012-ben a monetáris lazítás, szaknyelven a mennyiségi könnyítés (quantitative easing, QE) harmadik fordulóját is meghirdeti. Azt is jelezhetik, hogy a nulla százalék közeli irányadó kamatot nem 2014-ig, hanem 2015-ig tartják.

A Fed az első két menetben több mint kétezermilliárd dollárt nyomott a gazdaságba értékpapír-vásárlásokon keresztül. A jegybank csaknem százéves története alatt a mérleg ilyen terjedelmű módosítására nem akad példa. Maga Bernanke idézte a Fed egyik tanulmányát arról, hogy a gazdaság kibocsátását ez a beavatkozás három százalékkal, a foglalkoztatást pedig kétmillióval javította. Az amerikai gazdaság a 2008-as 0,4 és a 2009-es 3,1 százalékos visszaesés után 2010 már 2,4, 2011-ben pedig 1,7 százalékkal bővült. Idén várhatóan két százalék felett lesz a növekedés irama.

Ez nem tekinthető nagyon lassúnak, különösen az európai kilátások fényében. De nem is elég gyors, hogy a munkanélküliség tovább mérséklődjék. Havonta legalább 200 ezer munkahelynek kellene keletkeznie. Ám az átlag 2011-ben és idén is jóval elmarad ettől. A jelenleg 8,1 százalékos ráta ráadásul azt is tükrözi, hogy egyre többen adják fel az álláskeresést. A fiatalok körében a munkanélküliségi ráta 17 százalékos.

Az elemzők kétlik, hogy a Fed likviditási programjai ilyen drámai hatást gyakoroltak volna a gazdaságra. Egyesek szerint az újabb fordulónak nem lesz érzékelhető következménye, mert az amerikaiak továbbra is nagyon nehezen jutnak hitelhez. Ezzel együtt úgy vélik, a jegybank mégis folytatja az értékpapír-vásárlásokat, hogy a maga részéről mindent megtegyen. Ezzel valamelyest ellensúlyozza az európai hatásokat, és tompítja a kongresszusi patthelyzetből fakadó veszélyeket is. Ha a törvényhozás nem lép, akkor januártól jönnek az automatikus adóemelések és kiadáscsökkentések. Ez mintegy 600 milliárd dolláros sokkot okozna a gazdaságnak, ami így becslések szerint recesszióba zuhanhat.

Az értékpapír-vásárlások további közvetett hatása lehet azonban, hogy a tízéves államkötvények hozama alacsonyabb szintre ereszkedik. Ez növelheti a fogyasztói bizalmat, és segíthet talpra állítani az építőipari szektort, a lakáspiacot. Az alacsony kamat így is támogatta az amerikai háztartásokat az adósságcsökkentési kényszerhelyzetben. Júliusban – három hónap visszaesés után – ismét nőttek a fogyasztási kiadások.

A választásokra tekintettel a kongresszusban körvonalazódik az alku, hogy március elejéig megállapodnak a költségvetésben. De a törvényhozók egyelőre nem értek el haladást az igazán súlyos kérdésekben. Ez nem is várható a választásokig.

A Moody's, amely a Standard and Poor's döntésével ellentétben még nem vette el az Egyesült Államoktól a legjobb hitelminősítést, most jelezte: csak akkor tartja ezt az osztályzatot, ha jövőre létrejön a megállapodás a recessziót elkerülő költségvetésről, és egyben kialakul az államadósság mérséklésének középtávon hiteles pályája is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.