Bernanke: papíron már a múlté lehet a recesszió

"Technikai értelemben" nagyon valószínű, hogy vége a recessziónak - közölte kedden, egy washingtoni fórumon Ben Bernanke, a jegybank szerepét betöltő Fed kormányzótanácsának elnöke.

- Látok bizonyos egyetértést a prognózist készítők között azt illetően, hogy a kilábalás szakaszában vagyunk. Általában azonban azon a véleményen vannak, hogy a növekedés üteme mérsékelt lesz 2010-ben - fogalmazott Bernanke, akit az amerikai elnök nemrég újabb ciklusra jelölt a jegybank szerepét betöltő intézmény élére.

Bernanke azzal is óva inteni igyekezett a túlzott várakozásoktól, hogy azt mondta: elképzelhető ugyan ez év második felében is a növekedés, de ez kevés lehet a gyors kilábaláshoz, a foglalkoztatás növekedéséhez. Ezért ugyancsak lassan, fokozatosan regenerálódhat csak a munkaerőpiac a szavai szerint; elemzőkkel együtt a Fed is arra számít, hogy előbb - valamikor az idén - 10 százalékra kúszik fel a ráta, mielőtt csökkenni kezdene.
 
Bernanke ugyanakkor "nagyon optimistának" mondta magát a kongresszusi prés előtt álló átfogó pénzügyi szabályozási reformmal kapcsolatban, amelyre Barack Obama elnök is utalt hétfői, New York-i beszédében. Szintén "nagyon biztató jelekről" számolt be az értékpapírpiac helyreállását illetően, elismerve mindamellett: korábbi méretére valószínűleg már nem duzzadhat.
 
Az üzleti ciklusok meghatározásában az Egyesült Államokban irányadónak tekintett Országos Gazdasági Kutatóiroda, az NBER 2008 decemberében - azaz egy évre visszamenőlegesen - közölte, hogy az USA gazdasága 2007 decembere óta a recesszió állapotában van. A fogalom amerikai meghatározása eltér az Európában szokványostól, ugyanis nem követeli meg a hazai össztermék, a GDP negatív növekedését legalább két egymást követő negyedévben.

Az NBER így határozza meg a recessziót: "a gazdasági aktivitás jelentős, a gazdaságban szétterjedt visszaesése, amely tovább tart néhány hónapnál, és normálisan a reál-GDP-növekedésben, a reáljövedelmekben, a (nem mezőgazdasági) foglalkoztatásban, az ipari termelésben, valamint a nagy- és kiskereskedelemben látható."

Bernanke egyre több biztató jelet tapasztal az amerikai gazdaságban
Bernankének tetszik az Obama-csomag
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.