Béremelést követelnek a Tescósok

Tíz százalékos béremelést követel 2011-re egyebek között, követelései nyomatékosítására pedig sztrájkbizottságot alakított a Tescónál működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). Az érdekvédelmi szervezet szeptember 26-án kollektív munkaügyi vita keretében egyeztet a munkáltatóval.

Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke elmondta: azt követelik, hogy a munkáltató az idei 10 százalékos béremelést egyszerre, július elsejétől hajtsa végre, a megajánlott 4 százalék és az eltérő időpontok helyett. A sztrájkkövetelések között szerepel az is, hogy a pénztárosok kapják meg az idén a 94 ezer forint bérminimumot, illetve a jogerős bírósági döntés alapján fizessék ki a Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében dolgozó pénztárosoknak a 2010. évi 89,5 ezer forint bérminimumot - közölte szakszervezeti elnök.

Bubenkó Csaba közölte: a munkaadó 2011. július elsején végrehajtotta a központban dolgozók idei béremelését, a többi munkavállalónál október elsejétől emelné a kereseteket. Hangsúlyozta: megállapodásra törekednek,  bíznak abban, hogy a munkaadó elmozdul álláspontjáról.

Amennyiben a munkáltató ragaszkodik az eltérő időpontban végrehajtandó béremeléshez, akkor a szakszervezet az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulna, hogy állapítsa meg a 21 ezer munkavállaló hátrányára elkövetett jogsértést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.