Hatalmasat nyesnek a fizetésekből a CSA-nál

Február 1-jétől átlagosan harminc-negyven százalékkal csökkentik a Cseh Légitársaság (CSA) pilótáinak, utaskísérőinek és más alkalmazottainak a bérét – jelentette be Deniel Sabík szóvivő.
Sabík azzal érvelt, hogy a CA még mindig maga előtt görgeti az elmúlt években összeszedett, csaknem egymilliárd koronás (hozzávetőleg 11 milliárd forintos) adósságát, amelyet a versenytársakhoz képest lényegesen magasabb működési költségek miatt képtelen lenne törleszteni.
A mértéket egyénenként szabják meg
A mértéket egyénenként szabják meg
David W Cerny / Reuters

Érdeklődésünkre elmondta, a stewardessek bruttó bére 15 ezer koronára csökken, ugyanakkor a különböző pótlékokkal együtt és a repülési idők beszámításával továbbra is akár havi nettó 18 ezret is hazavihetnek. A pilóták bruttó alapfizetése 50 ezer korona körül lesz, amely különböző járandóságoknak köszönhetően ugyancsak nagyobb lehet ennél.

A bércsökkentés mértékét mindenkinél az eddig elvégzett munka alapján egyénenként szabják meg - tájékoztatta lapunkat.

A Népszabadság megkeresésére Stanislav Fiala, a cseh polgári pilóták szövetségének (Czalpa) elnöke kifejtette: „Egyoldalú és átgondolatlan döntést hoztak a tulajdonosok, hiszen még tárgyalunk az idei kollektív szerződésről. A drasztikus bércsökkentés miatt számos tapasztalt pilóta hagyhatja el a cégünket.Tavaly már beleegyeztünk a mérsékelt bércsökkentésbe, ezért a mostani brutális megszorítást aligha nyeljük le. Nem kizárt a sztrájk sem".

A költségmegtakarítás koreaiak feltétele volt
A költségmegtakarítás a koreaiak feltétele volt
Petr Hlosek / Reuters

A Cseh Légitársaságban tavaly óta a Korean Air 44 százalékos, a cseh Travel Service tízzel kevesebb, az állami Cseh Aeroholding (CA) 19,74, a Cseh Állami Biztosító (CP) pedig 2,26 százalékos tulajdonrészt birtokol. A dél-koreai társaság 2013 végén 2,64 millió euróért vásárolta meg a CA 44 százalékos részvénycsomagját, további 20 millió dollárt pedig a társaság tőkeemelésére szánt, de csak abban az esetben, ha lényeges költségtakarékossági intézkedéseket foganatosítanak. Ennek részeként tavaly 77 pilótát és 172 utaskísérőt bocsátottak el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.