Bérbuszok a Volánbusznál

Távolsági buszokat bérelhet a Volánbusz Zrt. Az óránként száz kilométeres sebességű autópályás száguldásra szánt járműveken akár illemhely is lehet.

A hét új autóbusz bérleti szerződését a Volánbusz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatóságának engedélyével kötötte meg. A hivatalos közlése szerint a 2013. május 1. és 2016. december 31 közti időtartamra szóló szerződés teljes időszakra vonatkozóan nettó díja a vagyonkezelő döntése szerint 356,9 millió forint lehet.

A Volánbusz az óránként száz kilométeres, tehát emelt sebességű közlekedésre alkalmas autóbuszoknak már tavaly híján volt. A főváros és a megyeszékhelyek között közlekedő járművei ugyanis túlkorosnak számítanak, így nem felelnek meg az emelt sebességű közlekedés feltételeinek.

Az MNV engedélyével szolgálatba álló új járművek Budapestről Hévízen át Zalaegerszegre, Szekszárdon át Harkányba és Bajára, valamint Kaposvárra közlekednek majd az autópályákon. Az autóbuszok kiválasztása során kiemelt szempont volt, hogy nagy befogadóképességűek legyenek, legalább EURO IV-es motorral rendelkezzenek, utasterük korszerű és kényelmes kialakítású legyen. A járműveket hosszú távú utazásra alkalmas ülésekkel szerelték fel, és egyes autóbuszokon illemhely is van.

A bérleti szerződés megkötésének előzménye, hogy a Volánbusz tavaly decemberben hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított a belföldi távolsági közszolgáltatási feladatok ellátásához szükséges 15, emelt sebességű engedéllyel rendelkező autóbusz 2016. december 31-ig történő bérlésére. A közbeszerzési eljárás nyolc rész-ajánlattételi köréből a pályázók négy rész esetében nyújtottak be érvényes ajánlatot összesen hét autóbuszra.

A Volánbusz nem mondott le a nyolc hiányzó járműről sem. A társaság igazgatósága engedélyezte, hogy a tavalyi tenderből kimaradt emelt sebességi engedéllyel rendelkező kocsiknak a bérletére új közbeszerzési eljárást folytassanak le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.