Bepanaszolta a Mol az oroszokat

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot indított azért, hogy kiderítse, a szabályoknak megfelelően szerzett-e tulajdonrészt a Mol Nyrt.-ben az orosz Szurgutnyeftyegaz. A felügyeletnél a Mol panaszolta be kéretlen új tulajdonosát.

Binder István, a PSZÁF szóvivője a Világgazdaság című lap információját megerősítve az MTI-nek elmondta, hogy a felügyelet a tőkepiaci törvényben előírt rendelkezések alapján vizsgálja az ügylet szabályosságát. Hozzátette, a vizsgálatot a Mol panasza alapján indították  azért, hogy kiderüljön, a tőkepiaci normák passzusai nem sérültek-e a tranzakció nyomán.

A szóvivő részleteket nem árult el, de közölte, hogy a felügyelet nyilvános határozattal zárja le a vizsgálatot.
Binder emlékeztetett arra, hogy a Molban való tulajdonszerzéssel kapcsolatban nem ez az első felügyeleti vizsgálat: 2007-ben az oroszoknak a pakettet most eladó osztrák OMV olajipari cég felvásárlási kísérleteit is elemezte a hatóság,  melynek nyomán a Molt és az OMV-t is bírsággal sújtotta.Elmeszelte az osztrákokat akkor is, amikor 32 ezer forintos nem hivatalos ajánlatot tettek a Mol részvényekre, mert azzal befolyásolták a részvényárfolyamot és megsértették a szabályokat.

A szóvivő elmondta: a felügyeletnek a vizsgálatra 180 nap áll rendelkezésére, ami meghosszabbítható. Ha külső féltől kell beszerezni információkat, a válaszadásig tartó idő nem számít bele a  határidőbe. Binder szerint igyekezni fognak.

Az osztrák OMV hétfőn jelentette be, hogy eladta a Molban lévő  teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegas-nak, az  ügylet értéke az OMV közleménye szerint 1,4 milliárd euró volt. Oroszországi elemzők szerint a cég a Kreml tanácsára vagy nyomására vett Mol részvényeket, a hír meglepetést keltett ipari  körökben.

Az orosz társaság közleményében jelezte: a részesedés  megszerzése jelentős lépés stratégiai céljának teljesítése felé, s  az üzlet révén erősödni fog Európa energiaellátásának biztonsága. A Mol korábban hangsúlyozta, hogy a tranzakciót követően is  saját stratégiáját kívánja folytatni, célja a részvényesi  értékteremtés és a Mol csoport fenntartható növekedésében érdekelt  más jelentős érintett felek érdekeinek védelme.

A Surgutneftegas Oroszország egyik legnagyobb kőolaj- és földgáz-ipari konszernje, amelyben számos, nagy kőolaj- és  földgáz-tartalékokkal rendelkező korábbi állami vállalat tömörült 1993-ban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.