Tovább zuhan a benzinfogyasztás

Megállíthatatlannak tűnik a benzinfogyasztás hanyatlása: az első negyedévben 6 százalékkal kevesebbet vásároltak belőle, mint tavaly – áll a márkás kutak adatait összesítő Magyar Ásványolaj Szövetség jelentésében. Gázolajból 2 százalékkal kevesebb fogyott.

Az év első negyedében 6,2 százalékkal kevesebb 95-ös benzint vásároltak a márkás kutaknál az autósok, mint a tavalyi év ugyanezen szakában - derül ki a nagy honi olajtársaságok adatait összesítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) kimutatásából.

Ennek nyomán 244,5 millió liter fogyott, ami szakértők szerint évtizedes minimumrekord.

Az amúgy is egyre kisebb jelentőségű 98-as benzin forgalma 25 százalékkal esett vissza, és így fogyasztása 1 millió liter alá esett.

Prémiumbenzinből viszont 5,5 százalékkal többre mutatkozott igény, amiből így 5,1 millió liter került a tankokba.

A 251 millió literes negyedéves forgalmat mutató összes benzintermék átlagos visszaesési üteme így 6 százalékos.

A gázolaj iránti kereslet – immár szintén hagyományosan – kissé tompábban, 1,9 százalékkal mérséklődött, így mennyisége 318 millió liter volt.

Az elfogyott 15 millió liter prémium gázolaj jóval jelentősebb, közel 11 százalékkal zuhanást jelent, ami az összesített gázolaj-visszaesés értékét 2,3 százalékra emeli.

Üzemanyagokból az első negyedév során összesen 583 millió litert pöfögtek el a hazai utakon, ami 4 százalékos visszaesést mutat 2012 elejéhez képest – derül ki a MÁSZ összesítéséből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.