Benyújtották az MNB és a PSZÁF összevonásáról szóló törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően megszűnik a PSZÁF.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat értelmében az MNB szerveinek korábbi köre, azaz a monetáris tanács, az igazgatóság és a felügyelőbizottság kiegészül az eltérő működésű és feladatkörű Pénzügyi Stabilitási Tanáccsal. A jogszabályjavaslat – annak átmeneti rendelkezései alapján – ez év október elsején lépne hatályba, így a PSZÁF ekkor megszűnne.

A törvényjavaslat szerint a monetáris tanács feladata lesz – a korábbi hatáskörein túl – kijelölni az MNB mikro- és makroprudenciális feladataival kapcsolatban azon stratégiai kereteket, amelyek között a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntést hoz.

A Pénzügyi Stabilitási Tanács legalább három-, legfeljebb tíztagú testület, amelynek elnöke az MNB elnöke, a területért felelős alelnök, illetve az MNB elnöke által kijelölt, a pénzügyi stabilitáshoz kapcsolódó, alapvető feladatokat ellátó vezetők.

A javaslatnak a jegybank elsődleges céljára vonatkozó szakasza alapján az MNB az árstabilitás elérésének és fenntartásának a veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.