Bennfentes infókkal kedveskedett a Thomson Reuters?

A Thomson Reuters munkatársát azért rúgták ki, mert jelezte a hatóságoknak: cége szerinte jogtalan előnyhöz juttatja legjobb ügyfeleit.

A Thomson Reuters hír -és adatszolgáltató volt alkalmazottja pert indított a cég ellen, ahonnan azért rúgták ki, mert az FBI-nak jelezte: az ügynökség a prémiumügyfeleit - szerinte - jogtalan előnyhöz jutatta - számolt be a finextra.com.

Mark Rosenblum jogtalan elbocsátás miatt perel. Azért fordult a hatóságokhoz, mert szerinte nem volt rendben, hogy a prémium előfizetők öt perccel korábban kapták meg másoknál a kéthavonta kiadott Thomson Reuters és a Michigani Egyetem által készített fontos tanulmányt, mint ahogy azt az egyetem honlapján publikálták. A cég nyilván ezt is a legtöbbet fizető ügyfeleinek nyújtott prémiumszolgáltatásként tekintette. 

A felmérés eredménye a kötvény- és részvényárfolyamokat is jelentősen képes befolyásolni, tehát ha egyes kereskedők korábban megkapták az eredményeket, az lényeges előnyhöz juttatta őket - érvelt a volt dolgozó. Hozzátette: azokkal a prémiumügyfelekkel kivételeztek Rosenblum szerint, akik pluszdíjat fizetnek azért, hogy 2 másodperccel korábban kapják meg az adatokat, mint a piac nagy része. 

A Thomson Reuters nem reagált. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.