Benedek Fülöp is "akcióba" lendült

Büntető feljelentést tett Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgató-helyettese hétfőn Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója ellen hamis vád miatt.

A volt vezérigazgató-helyettes hétfői közleményében azt írta: "Budai Gyula, a MAGOSZ igazgatója 2010. február 26-án tartott sajtótájékoztatóján egy erdőterület Nemzeti Földalap által 2004-ben történt megvásárlása kapcsán bűncselekmény elkövetésével vádolt meg".

Büntető feljelentést tett Benedek Fülöp
gazdák tárgyalnak Benedek Fülöppel FVM, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban gazdatárgyalás agrár

A Magosz szerint Benedek Fülöp, az agrártárca egykori szakállamtitkára, a vagyonkezelő szervezet földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is érintett lehet abban az újabb korrupciógyanús ügyben, amelyben az ügyészség nyomozást indított.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta: január 7-én tett bejelentést a fővárosi ügyészség nyomozóhivatalánál egy 303 hektáros erdő értékesítésével kapcsolatban.

Ismertette: egy 80 éves asszonytól kapott levelet, amelyben azt írta, hogy 2004-ben kötött szerződést a 303 hektáros erdő eladásáról a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA). De az ügylet során "...Benedek Fülöp nem önzetlenül segített, hiszen részemre - írja a levél írója - ellenszolgáltatás fejében történt az erdőértékesítés...".

Ez a kijelentés adta - illetve a továbbiakban leírtak - adták az ügyészségi eljárás alapját - tájékoztatott akkor Budai Gyula.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.