Reformokat sürget a kínai jegybank

A javulást mutató jelek ellenére a kínai gazdaság talpra állása a reméltnél is lassabban folyik, ehhez lendületet a fejlesztési stratégiák, modellek reformja adhat - figyelmeztetett negyedéves helyzetértékelésében a pekingi jegybank.

A központi bank szükségesnek tartja a pénzügyi rendszer fejlesztését is, ám a túlzott kockázatvállalást semmiképp sem pártolja. A szerkezeti kiegyensúlyozatlanság ellen is fel kell lépni - teszik hozzá -, különösen a kínai gazdaság túlzott exportorientáltságán kell változtatni, ezt a célt, a belső fogyasztás erőteljes növelését tűzte zászlajára a válság hatásainak tompítására meghirdetett gazdaságélénkítő program, amelyre 4 ezermilliárd jüant, azaz 586 milliárd dollárt tettek félre.

A váltásra az óriási gyártási kapacitások optimális kihasználása miatt is szükség van, a külső felvevőpiacok időleges beszűkülése is ebbe az irányba tereli a gazdaságot. A belső piac, a fogyasztás felpörgetése meg is hozta a gyümölcsét, a harmadik negyedévben éves összevetésben 8,9 százalékkal bővült a kínai bruttó hazai termék (GDP), míg a második három hónap 6,1 százalékos pluszteljesítménye Kínában éppenséggel sem nevezhető kiemelkedőnek.

Az óvatosságot szem előtt tartja a jegybank, amely a pénzügyi és biztosítási felügyeletekkel karöltve szerdán azt is bejelentette, hogy adminisztratív eszközökkel meg fogják gátolni a fölösleges kapacitások kiépítését, az ilyen nagyberuházások finanszírozását, ám részleteket ezúttal nem közöltek. Szeptemberben a cement-és acélipari beruházások összehangolatlanságát emelték ki, mint veszélyforrást - emlékeztet tudósításában az Associated Press.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.