Az Egyesült Államokban 236 ezer új munkahely keletkezett februárban, és a munkanélküliségi ráta 7,7 százalékra csökkent - tette közzé pénteken a munkaügyi minisztérium. Az elemzők előzetesen 165 ezerre becsülték az adatot, s arra számítottak, hogy a munkanélküliségi ráta változatlanul 7,9 százalékon marad, ami persze túlságosan magas ahhoz, hogy a jegybank (Fed) szigorítson monetáris politikáján. A felülvizsgált adatok szerint januárban viszont 157 ezer helyett csak 119 ezer új állás szerepelt a statisztikában. Szakértők szerint havi átlagban 225 ezer új munkahelyre lenne szükség ahhoz, hogy a munkanélküliségi ráta tartósan csökkenjen.

Az amerikai befektetők azonban egyre bizakodóbbak. A héten a New York-i tőzsde többször is történelmi rekordot döntött, pénteken a nyitás után, a foglalkozatási adat ismeretében néhány perc alatt félszázalékos többletet mutatott. Igen jó hírek érkeztek az utóbbi napokban is a munkaerőpiacról, ahol a munkanélküli-segélyért folyamodók száma csökkent az elemzői prognózishoz képest. A magánszektorban létrejött új állások száma is jó hangulatot teremtett. Akárcsak a jegybank Bézs Könyve, amely a gazdaság fokozatosan gyorsuló lendületéről számolt be.

Egyes piaci szereplők már úgy fogalmaztak a Bloomberg körkérdésére, hogy végre látszik a Fed mennyiségi könnyítési politikájának, azaz likviditásbővítő programjának a hatása, hiszen az ingatlanpiac és az építőipar is éledezik, a járműértékesítés már-már szárnyal. A gazdaság ráadásul teremt munkahelyeket, s ezt tükrözi a tőzsde élénkülése is, amit egyébként a dollár erősödése kísér. A jenhez képest pénteken négyéves csúcsot ért el, amikor egy dollár jegyzése 95 jen körül mozgott. Sőt, néhány makroelemző már ott tart, hogy a Fed bizonnyal hamarabb abbahagyja a gazdaság támogatását szolgáló ténykedését.

A háztartások pénzügyi vagyona öt éve a legmagasabb szintre ugrott fel, ezért a tőzsdei kereskedők úgy vélik, mindazok, aki kivártak, most beszállnak és részvényeket vásárolnak. Ha javul a munkapiaci helyzet, még inkább.

A nagy nemzetközi tőzsdék indexeinek látványosan emelkedő értéke azonban kérdéseket is felvet: vajon a válságban elszenvedett veszteségeknél immár nagyobb nyereség milyen folyamatokat takar. Brit lapok úgy vélik, még nem beszélhetünk buborékokról, bár a Fedben már megindult a vita ebben a témában, a vélemények azonban eltérnek egymástól. Lehetséges azonban, hogy az indexek keveset árulnak el a gazdasági alapok állapotáról.

Az amerikai, a brit és a pénteki adat szerint a japán gazdaság is stagnált a negyedik negyedben, az eurózóna recesszióban van, s a feltörekvő országok is lassítanak, részben azért, mert a Fed által a gazdaságba nyomott pénz az ő piacaikon jelenik meg, értékeli fel a árfolyamot és fogja vissza az exportot. Egyébként az amerikai külkereskedelmi mérleg deficitje növekedett januárban, mert a kivitel visszaesett Európába, Kínába, Japánba és Brazíliába, miközben emelkedett az olajimport. Ám 2012-ben összességében csökkent a deficit 2011-hez képest, s vélhetően ebben az évben is folytatódik ez a folyamat, ahogy az Egyesült Államok energiaexportja bővül, s ahogy egyre jobban ellátja magát energiával saját forrásból.

A nem konvencionális eszközök bevetésével a jegybankok célja természetesen nem az, hogy a mellékhatásokat erősítsék fel a különböző pénzügyi piacokon, hanem, hogy a gazdasági növekedést serkentsék. Ám egyelőre a mellékhatások mintha jobban érződnének. A belga L'Echo üzleti napilapban a minap arról értekezett Nuoriel Roubini, a válság előrejelzésével hírnevet szerző közgazdász, hogy rövid távon szükség lehet a nem szokványos módszerekkel működő monetáris politikára, de ha hosszabb távon fennmarad, a hatás súlyos, a költség pedig nagyon nagy lehet.

Más szempontból tér ki erre dilemmára Mohamed El-Erian, a Pimco befektetési ház vezére, aki elemzésében azt írja: a költségvetési kérdésekben folyamatosan patthelyzetben lévő kongresszus nem tud igazi támaszt nyújtani a gazdaságnak, az év elején életbe léptek adóemelések, most már érvényben vannak a kiadáscsökkentési programok is, amelyek együtt idén két százalékra korlátozzák a gazdaság növekedési ütemét. S nem tudjuk, mi lenne, ha a kongresszusban megállapodásra jutnának a hosszabb távú költségvetési reformról.

A neves elemző szerint Ben Bernanke jegybankelnök helyesen ismerte fel néhány évvel ezelőtt, hogy minél tovább tart az amerikai gazdaságban a lassú növekedés és a magas munkanélküliség periódusa, annál tetemesebb lesz a társadalmi költség, és annál nagyobb kár éri a hosszú távú növekedési képességet.

A nem konvencionális módon hosszú időre előre meghatározott nulla százalék körüli irányadó kamat és az értékpapír-vásárlások célja a piaci zűravarok elhárításán túl a gazdaság teljesítményének a javítása. A teljesítmény azonban nem érte el még a jegybanki célt – a munkanélküliség például még messze van az elfogadhatónak ítélt 6,5 százaléktól –, így egyelőre felhagyni sem lehet ezzel a politikával. S addig sem, amíg a törvényhozás inkább ellenszelet vet, ahelyett, hogy jó hátszelet adna a gazdaságnak.

A politikai háttérre is utalva vezércikkben foglalkozott a Financial Times (FT) azzal a ténnyel, amiről egyébként csütörtökön Mario Draghi európai jegybankelnök is beszélt, hogy az eurózónában a központi bank sem sokat tehet, ha a kormányok nem segítenek. Az állampapír-piaci hozamok alakulásába beavatkozott ugyan, de nem tudja oldani a pénzügyi piacok töredezettségét. Nincs fegyvere a periférián uralkodó hitelszűke és az unió erős központjában kialakult pénzbőség felszámolására.

A lap a jegybank és a kormány, a monetáris és a fiskális politika jó együttműködésének tartja a brit példát, amikor a bankok olcsó forráshoz juthatnak, ha a reálgazdaságnak hiteleznek. A bökkenő csak az, hogy a negyedik negyedévben így is csökkent a hitelezés, az igazi eredményre még várni kell. Kétségtelen, hangsúlyozza az FT, hogy az EKB és a Bank of England is sok rendkívüli intézkedést hozott, de a „szomorú tény az, hogy ezek nem bizonyultak elégségesnek”.

A friss februári amerikai foglalkoztatási adat viszont más megvilágításba helyezheti a Fed politikáját.