Bejött a húsvét

Jókorát erősödött a kiskereskedelmi forgalom húsvétkor – derül ki piaci körképünkből. A szezon gyakorlatilag mindenben ellentéte volt a tavalyinak: akkor a gyengébb vásárlóerő mellett pont az ünnepi időszakot kapta telibe a télies, rossz idő. Emiatt a jellemzően 25-30 százalékos húsvéti forgalomnövekedés elmaradt, a kiskereskedők alig éreztek némi változást.

Az idén jó idő volt, és nem a hó végére, hanem a hónap közepére esett az ünnep, így az áprilisi fizetések után két hete volt a lakosságnak a bevásárlásra, és nem pénzszűkében kellett elindulni a boltba. Az idén mindenütt sikerült megugrani a tavalyi szintet. A kiskereskedők szerint nemcsak a bázishatásnak – a gyenge tavalyi forgalomnak – lehetett betudni a növekedést, emelkedett a lakosság költekezési kedve is.

Jól fogytak a nyulak
Jól fogytak a nyulak
Teknős Miklós

 

– Nagyjából tíz százalékkal nőtt az ünnepi édességek eladása, a másik húsvéti húzótermékből, a sonkafélékből is szinte minden elkelt a szezonban, mind össze egy-két áruházban kellett néhány terméket kiárusítanunk az ünnepek után – mondta el Gál Judit, az Auchan kommunikációs menedzsere. Hozzátette: az ünnepek alatt 400 tonna sonkafélével várták a vásárlókat.

A Tescónál is összességében közel 1300 tonna füstölt árut adtak el. Ez a mennyiség egy normál időszak közel 12-szerese. A cégnél úgy látják, a termékkörben vásárlók egyre inkább a minőségi áruk irányába fordulnak. A legnépszerűbb a kötözött lapockasonka, a füstölt hátsó csülök, valamint a főtt-füstölt tarja volt.

A Tesco pékségeiben nyolc százalékkal ugrott meg a forgalom a tavalyi évhez képest, amit a kereskedőlánc a megújult választéknak tud be. Az egykilós húsvéti kalácsból 131 ezer, míg mákos és diós tekercsből 95 ezer darab fogyott. A COOP-nál négy-hat százalék körüli növekedésre számítottak – tudtuk meg a hazai lánc szóvivőjétől. Jelenleg összesítik az ünnepi forgalmat, ám úgy tűnik, hogy az előzetes várakozások mindenképpen teljesültek. – A napi fogyasztási cikkeknél egyértelműen érzékeltük, hogy nőtt a lakosság vásárlási kedve tavalyhoz képest – mondták.

 

Visszahívják a tarját

Elővigyázatosságból visszahívta a Tesco standard füstölt főtt tarja elnevezésű, május 14-i fogyaszthatósági idejű saját márkás termékét a cég, a vásárlóknak a vételárat visszafizetik. A laboratóriumi vizsgálat során listeriabaktériumot mutattak ki az egyik mintában. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.