Befektetőt keres a SkyEurope

Húszmillió eurós tőkeinjekcióra van szüksége a SkyEurope-nak, közölte hétfőn az szlovák-osztrák fapados légitársaság vezetője.

Jason Bitter elmondta: három befektetői csoporttal tárgyalnak, közülük kettő a közép-európai térségből való. A lehetséges partnerekről semmi mást nem árult el a súlyosan eladósodott cég vezetője.

Hitelezőkkel is tárgyalnak és kidolgoztak egy új törlesztési ütemtervet, mondta Bitter. "Nem arról van szó, hogy nem fizetjük a tartozásokat. Az viszont igaz, hogy nem törlesztünk időben" - mondta a közép-európai térség első fapados légitársaságának vezetője a CTK cseh hírügynökségnek.

A korábban a SkyEurope marketingtevékenységét irányító prágai Beyond Interactive reklámügynökség több napja újsághirdetések útján keresi a légitársaság többi hitelezőjét, hogy közösen csődeljárást indítsanak ellene. "Csak annyit akarunk, hogy a SkyEurope adja meg, amivel tartozik" - mondta David Lhota, a reklámcég ügyvezetője.

A CTK kérdésére válaszolva Jason Bitter elmondta: nem tudja, hogy a cég megéri-e a következő évet. "Akár az egész piac összeomolhat, minket pedig már sokszor temettek, de még mindig itt vagyunk" - tette hozzá.

A pozsonyi központú SkyEurope a 2008-as üzleti évet minden korábbinál nagyobb, kis híján kétmilliárd koronás veszteséggel zárta.

 

Skyeurope gép Budapest fölött
Skyeurope gép Budapest fölött
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.