Bedurrantják a rakétákat az MNB-s alapítványok

Az semmi, amit eddig tettek az ingatlanpiacon a jegybanki alapítványok. Most eldöntötték, hogy óriási vagyont csoportosítanak át.
Eddig sem voltak passzívak az ingatlanpiacon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai, illetve az általuk létrehozott cégek, de csak most durrantják be a rakétákat igazán. A jegybanki alapítványok által tavaly gründolt PADO Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta a Figyelő Online-t, hogy az alapítványok az állampapír-állományuk egy részét átkonvertálják hozamtermelő ingatlanokba. Azt nem körvonalazta a cégvezér, hogy mekkora összeg fog így megmozdulni, mindenesetre van bőven miből meríteni. Március végén a hat alapítványnak juttatott, összesen 266 milliárdnyi vagyon zöme állampapírban van.

Ezzel értelmet nyer az a pénteken a Világgazdaság által világgá kürtölt hír, hogy május közepén, egyetlen napon öt, kifejezetten ingatlanok adásvételére, kezelésére és üzemeltetésére szolgáló céget hozott létre a PADO Zrt. (Ezeknek a neve: Optimum-Alfa, -Béta, -Delta, -Penta, és –Omega.)

Az alapítványok eddig a náluk levő vagyon alig tizedét, nem egészen 25 milliárd forintot fektették ingatlanokba. Megvették egyebek mellett az Ybl-villát, a Döbrentei utcában levő egyik épület most is a PADO Zrt. székhelye és az új öt cégé is, a tudományos akadémia volt kémiai kutatóközpontja is az övék lett, Kecskeméten a régi kórház épületére is lecsaptak. De bő 7 milliárd forintért létrehozták a Kasselik-Ház Ingatlanfejlesztő Zrt.-t, amely szemet vetett a Vörösmarty téren levő volt Luxus Áruháznak is helyt adó épületre.

A legnagyobb fogás mégis a jegybanké, amely közel 18 milliárd forintért vásárolta meg azt az Eiffel Palace irodaházat, amelyet korábban jóval olcsóbban kínált megvételre az akkori tulajdonosa. Az eladó Eiffel Palace Kft. tulajdonosai a cég 2014-es gazdálkodása után csaknem 3 milliárd forint osztalék kifizetéséről rendelkeztek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.